MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1963

1963-01-07 138. öe. - 1963_VB 138/34

% ORSZÁGOS LEVfXTÁR « z ­Ösztönzési rendszerünknek a népgazdasági érdekek következetes képi­viselete mellett , i^alálkoznia kell a munkások egyetéjrtésével is,--, mert politikailag he-lyes.aek azt az ösztönzési rendszert tekinthetjük, amely mind a két feltételt kielégíti. A tapasztalat azt mutatja,hogy fenti elveket munkánkba n, eddig koz el__ sem tudtuk • .' ' megy j^A-SÍJLagjUA. jövőt illetően pedig igen komoly erőioszitéseket kell.tennünk, gazdasági és politikai vo­natkozásban egyaránt, hogy az irányelvek szerint dolgozzunk.A terme­lési felad:tok megoldásánál az anyagi ösztönzést nem célnak, hanem eszköznek kell tekinteni , amely bonyolultabb feladatok hatékonyabb"" megoldására alkalmas. Az anyagi ösztönzés szerepe a szocializmus épitésében alapelveiben tisztázott.Jelen időszakban az anyagi ösztönzés szerepét fokozni kell és azt a szocializmus yeljes felépítése érdekében miné l ered­ményesebben kell alkalmazni.Foglalkozni kell azonban a perspektí­vával, azzal,hogy a szocialista embertípus kialakulásával, tudatának fejlődésével a technika fokozatos korszerűsítésével az automatizálás bevezetésével, a kojmmuriijdamusb^ vajáva l az anyagi ösztönzés milyen szerepet fog kapni. II. Az anyagi ösztönzés olyan komplex kérdés, amely szoros kapcsolatban van a vállalati tervezéssel, ja_ termeléssel és a gazdálkodással, s ezek az összefüggések meghatározzák az anyagi ösztönzés hatékonysá­gát. Vállalatainknál általános tapasztalat,hog y mindent az anyagi ösztö n­zéssel kiva nnak megoldani, arra akarnak bizni.Az anyagi ösztönzést,a jDréfitiumot ''csodaszernek 1 ' jtekintik.Azon feladatokat is prgmiumcélob­nak, tűzik ki, melyek r.lapvető kötelességeit képezik i dolgozóknak. Pld. prémiumfelada tnak tűzik ki egy-eg y_-££JV^ ^^, hqfr&pozst végre­hajtását, ami egyébként minden állampolgárnak kötelessége. A prémium és az anyagi ösztönzés nem_old hatja me g a vezetés felada­tait, csak segítheti" azt. Ezért helytelen az a gyakorlat, mely min-, dent ösztönözníT^jutalmaznilciván, s éppen ezzel teszi az érdekelt­séget sablonossá , általánossá, amely aztán semmire sem mozgósít.

Next

/
Thumbnails
Contents