MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1962

1962-07-09 128. öe. - 1962_VB 128/16

- 8 ­\<e ORSZÁGOS LEVÉLTAR Bodonyi Pálné elvtársnő: Az előterjesztéssel nagyjából egyetértek. Egy-két meg­jegyzésem lenne. Egyetértek azzal is amit Gyalmos elvtárs elmondott, ezt meg kiegészíteném azzal, hogy a lányoknak legalább olyan nehéz szakmát tanulni, mint Középiskolai oktatásban részt­venni. En bizonyos szakmát a fiuk elől elzárnék. Vannak olyan szakmák, amik a lányoknak való, - s ide csak néhány tud nagy nehézségek árán bejutni, mert a fiuk elfoglalják. Ez ellen évek óta nem teszünk semmit. Felveszünk változat­lanul fiukatés a lányok meg tengenek- lengenek. Az anyag foglalkozik a társadalom és az iskola kapcsolatával; itt tényleg sok a probléma. A szülők elmondják, hogy sok helyen nem nevelik eléggé munkára a gyerekeket. Ez egy olyan dolog, hogy ez csak a társadalom fokozott segitségével le­het megoldani, hogy ne igy legyen. Ugyanakkor érzem, hogy a társadalom segitségét kezdjuK mellőzni. Itt vannak a szülői értekezletek. Egy-egy értekezleten több mint loo ezer szülő jelenik meg. Az évenkénti négyszeri értekezle­tet most leepitették es évente csak kétszer lehet őket Összehivni. Az iskolákban adván van a tömeg, oda elmegy minden szülő. Ha valahol kérhetjük a társadalom iegitsé­gét, akkor itt igen. S o ó s György elvtárs; Az anyag az iskolareform néhány kérdésével foglalkozik, ezt elolvasva ugy éreztem, hogy helyes és jó. Kaján és Gyalmos elvtárs felszólalása után felvetődik, hogy az egész ország és a lakosság szempontjából mennyi rende­zetlen kérdés van. Nekünk is áttekinthetetlen ez a kérdés. Munkaerő szükséglet felé képezzük az embereket. A Tanács felvetette, hogy Budapesten lo ezer technikumi hallgató van, s ebből 6 ezer közgazdasági. Kiss Dezső elvtárs /közbeszólása/ Ez most nagyon jól jön. Az anyagban jelzik , hogy Budapesten szülői értekezleten mond luk el a gyakorlati oktatás nehézségeit és ők fognak segiteni. Van egy olyan érzésem, hogy minél nagyobb rend lesz az üzemekben, annál kevesebb lesz a segites. A sze­mélyi kapcsolaton múlik, hogy melyik üzem, mennyi segitsé­get ad # A lényeg az, miután ez az anyag kimegy a pártbizottságok­nak, a tömegszervezetek felé,vegyünk be egy olyan gondola­tot, hogy egy alkalommal tárgyaliunk a szülőkkel arról a problémáról, hogy az iskolákban több segitséget nyújtsanak.

Next

/
Thumbnails
Contents