MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1962

1962-03-05 121. öe. - 1962_VB 121/51

5\ ORSZÁGOS LEVÉLTÁR Sikerült választ adni számos nehéz és Vonyolult kérdésre. Mig az 196o-as Moszkvai Nyilatkozat tárgyalásakor a nemzetközi munkásmoz­galom problémáinak megértése komoly nehézségekbe ütközött, a XXII. kongresszus feldolgozási időszakának kezdetén a fent vázolt kérdé­sek szintén komoly feladat elé állitották a propagandistákat, addig ma elmondhatjuk, hogy ha vannak és maradtak is tagságunk gpndolkoda' sában még meg nem értett és nyitott kérdések,a folyamat jellege biz­tatód , II. Az elméleti konferenciák, a pártoktatás keretében lefolytviták kö­zéppont jábani Korunk fő tartalmának és .jellegzetességének, - a szocialista világ­rendszer döntő ténr/ezővé válásának - a,békés egymásmellett élés, a háb orú elkerülhetőségének kérdése volt. A viták során megnyilvá­nult a szocialista világrendszer országainak erejébe vetett hit.. Elismerik és döntő jelentőségűnek tartják a Szovjetunió és a szo­cialista országok elért gazdasági eredményeit, amelyek alapvető tényezői annak, hogy a nemzetközi erőviszonyok javunkra tolódtak el* Azt is látják, hogy a szocialista országok gazdasági eredményei a Szovjetunió által nyújtott segítséggel szoros összefüggésben van­nak,, » Úgyszólván mindenütt felvetődött az a kérdés, hogy ha az emberi tár­sadalom fejlődésének fő tartalmát és irányvonalát korunkban egyre inkább a szocialista világrendszer és azok az erők határozzák meg, amelyek az imperializmus ellen, a társadalom szocialista átalakí­tásáért harcolnak, hogyan lehetséges, hogy egy sor kapitalista or­szágban az állammonopoliáta tendenciák megerősödése, a militarizmus , fokozódása és egyes helyeken még a fasizálódás veszélye is fenyeget . Nem látják világosan, hogy az állammonopolista tendenciák fokozódása, a militarizálódás, a fasizmus felélesztésére irányuló törekvések épen a kapitalizmus gyengeségét bizonyitják és nem küszöbölik ki a kapitalizmus általános válságát, hanem tovább mélyitik, a gazdasági és társadalmi válság éles megnyilvánulásait legfeljebb ideig-óráig tudják elodázni. Azonkivül nem lehet itt figyelmen kivül ftagyni a komm uni sta és munk áspárt ok h arcá t, a hal adó szell emű néptö mege k hatalmas belső erejét, amely képes útját állni a fasizmus uralomra jutásának, , , t l/.

Next

/
Thumbnails
Contents