MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1962
1962-02-26 120. öe. - 1962_VB 120/8
í ORSZÁGOS LEVÉLTAR Kiss D e zső elvtárs! Elvtársak! megkezdjük a VB ülést, I.napirendi pont; Jelentés az állami erőből épülő szövetkezeti és tanáo si lakások telepítésének tervéről és javaslat a lakások kerületek közötti elosztásának'elvéire a II.5 éves terv időszakában. Kelemen Lajos et. ; A cél az; hogy a lakások a legigazságosabban legyenek "elosztva. Ugy láttuk, hogy nem art a Fővárosi Tanácsnak idehoznia az állami erőből épült lakások elosztásának konkrét számadatait. Javasoljuk, hogy a VB erősitse meg az elképzelést, hogy az elosztás elvei ugyanazok legyenek, mint a szövetkezeti lakásoknál. Mégis azon oknál fogva nem tudtuk idehozni a konkrét számokat, mert az utolsó pillanatig változnak, igy meg sem kiséreltük, hogy az 1965. év végéig felépülő számokat idehozzuk. Jeleztük, hogy az Épi&ési Minisztérium előterjesztésünkkel egyetért, de a jogszabályok akár állami erőből, akár szövetkezeti lakásokról van szó, bizonyos korrekciókra szorulnak. Ugyanis ezek a rendelkezések még 1956. szeptemberében jöttek létre, a szövetkezeti lakások elosztásának elvei pedig akkor 1959-ben amikor még szövetkezeti lakásokat nem épitettünk és amikor a szövetkezeti lakások az állami lakásokhoz mérten elenyésző számban jelentkeztek szemben a máral, amikor 6o $-ban szövetkezeti lakásokat épitünk. Ezért bizonyos korrekciója a fennálló rendelkezéseknek szükséges. A számoktbói kitűnik, hogy az 5 éves tervben az épitett lakásszámok és a kiosztásra javasolt számok között lényeges különbség van. Az elkészült lakások számából lo $-ot le kell vonni, amit a budapesti főhatóságok és házfelügyelők részére tartalékolnak. Tehát 15658 szövetkezeti lakás épül a II.5 éves tervben, melyből 196o/6l-ben kiosztáyra került 281 drb. Levonásban van lo <é. Marad l584o szövetkezeti lakás . Ezt még sálerült 55 darabbal megtoldani, ugyanis 1961-ben nem lo $-ot tartalékoltunk, csak 8,5 $-otKérem, hogy az előterjesztést a bizottság vittassa me~. Katona Imre elvtárs: A lakáselosztásra vonatkozó 4 fő szemponttal kapcsolatban. Miért nem veszik figyelembe, hogy egy lakószobára hánylélekszám esik egy kerületben. Itt van egy kimutatás, mely mutatja, hogy az elkövetkező 5 évben mennyit kapnak a kerületek. A IX.kerületben pl. 2925 romos lakás van, kiutalva pedig 5 évre 1284. Kevesebb van kiutalva mint a fele. Ugyanakkor a XIX,kerületben 69 romos lakás van és ennek ötszörösét kapja. Nem értem, hogy milyen szempontok szerint történnek az elosztások.