MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1960
1960-02-15 70. öe. - 1960_VB 70/46
ORSZÁGOi LEVÉLTÁR kialakult helytelen versenyszervezési módszerek. Ma már megállapítható, hogy a munkaversenyben minőségi változás következett be 1959-ben. Céltudatosabbá, szolidabbá és ennek nyomán tömegesebbé vált a szocialista munkaverseny. A kongresszusi verseny szervezésénél szakítottunk a bürokratikus sablonos módszerekkel. Megszűnt a sztárrendszer, a rövid időszakokra szervezett verseny. Nem állítottunk fel központi szabályokat a verseny formáit, módszereit illetően. Ennek eredményeképpen a szocialista munkaverseny szervezetében, módszereiben igen változatos, színes képet mutatott. Többségében a kongresszusi verseny a brigádverseny széleskörű kiterjedését mutatta. A tények azt bizonyítják, hogy a munkások szeretik a kollektív (csoport, brigád, műhely, üzemrész, gyáregység) versenyformákat, amellett, hogy szép számmal vannak egyéni versenyzők is. Fejlődés van a munkaverseny tartalmát illetően. 1. Céltudatosabb lett a verseny. Lényegében megszűnt a torzulás, az öncélúság. A KB március 6-i határozata reális, a tömegekben már megérlelődött és a megoldásra megérett célokat tűzött az ország elé. A minisztériumok, iparigazgatóságok által kijelölt éves termelési, műszaki, gazdasági feladatokat az üzemek lebontották részfeladatokra. A dolgozók erőfeszítései tehát a vállalat legfontosabb, tényleges termelési, műszaki és gazdasági nehézségeit igyekeztek megoldani. 2. Javult a politikai felvilágosító munka. Az agitáció eredményesebben mutatta meg, hogy a Központi Bizottság javaslatainak megvalósítása mit jelent a közösség és az egyén számára. Az üzemek jól használták fel az üzemi lapokat. Az üzemi lapok a verseny értékelésének, nyilvánosságának hatásosabb, szélesebb fórumává váltak. Az agitációs munka egyes területein azonban még kevés az előrehaladás. A párttagok bátran beszélnek gazdasági kérdésekről, de ha a szocializmus jövőjéről, elvi kérdéseiről van szó, „szégyenlőssé" válnak, pedig a kongresszusi verseny jelentőségét éppen az adta, hogy nemcsak gazdasági eredményt értünk el, hanem a szocialista tudat is fejlődött. 3. Ezt mutatja a kongresszusi verseny jelentős új vonása, a szocialista brigádok létrejötte, melyek célul tűzték maguk elé, hogy szocialista módon fognak élni, dolgozni, tanulni. A kezdeményezés a dolgozóktól indult ki. A politikai és gazdasági vezetés kezdetben nem ismerte fel e mozgalom jelentőségét és nem segített kellően az alakuló brigádoknak. Az első brigádok eredményei, de különösen a SZOT irányelvei után a szocialista brigádok alakulása meggyorsult. A szocialista brigád címért küzdők száma ma általában eléri az összbrigádok 10—15 százalékát, de a soronlevő kiértékelések, a címek odaítélése után nyilvánvalóan szaporodni fog a brigádok száma. Az elért eredmények mellett néhány fontos területen van még bőven lemaradás. így például a műszaki fejlesztés területén. Bár a gyártmányfejlesztésben léptünk előre, a gyártástechnológia, az üzemszervezés és irányítás változatlanul rossz. Kevés az ilyenirányú elemző munka: a bátor kezdeményezés, a határozott intézkedés. Számos üzemben még a 10—20 évvel előbb alkalmazott technológiai eljárások szerint dolgoznak. Év közben és év végén is megállapítható, hogy a beruházási kereteket nem használták fel a vállalatok. Az évközi lemaradás miatt év végén az átgondolt beruházási politikát a „pénzek minden áron való elköltésének" tendenciája váltotta fel. Az önköltségcsökkentési hiteleket is félve, bátortalanul alkalmazzák, attól tartva, hogy ha rosszul sikerül felhasználnunk, úgy ez a nyereségrészesedés rovására megy, s kevésbé gondolnak arra, hogy az ésszerű, átgondolt igénybevétele, felhasználása is a nyereségrészesedés, s ezen túl az egész népgazdasági fejlődés emelője lehet. Tapasztalható volt még a vállalati érdekek túlzott előtérbehelyezése, szembeállítása a népgazdasági érdekekkel. Ez kifejezésre jutott a kooperáció elhanyagolásában, egyes termékek (rádió, televízió) minőségének romlásában, a még fellelhető mennyiségi szemléletben, s az új termékek bevezetésében. Jóllehet, hogy ezek és hasonló hibák szép számmal megtalálhatók a budapesti üzemekben, — egészében véve mégis az egészséges fejlődés, a javulás jellemzi üzemeink munkáját. A meglévő hibák azonban figyelmeztetnek. * * * Az elmúlt év vége felé az üzemek sorozatosan küldték leveleiket, távirataikat, melyekben jelentették vállalásaik teljesítését, s egyben állást foglaltak abban is, hogy felszabadulásunk 15. évfordulójának tiszteletére továbbra is versenyben dolgoznak. Kidolgozzák, hogy ez évben milyen eredményeket kívánnak elérni. Túlzás nélkül mondhatjuk, hogy a dolgozók jó része ezt természetesnek tartotta. Számosan már 1959 végén öntevékenyen érdeklődtek a párt, KISZ és szakszervezeti aktivistáknál: lesz-e tovább verseny, s mit fogunk csinálni? Ez természetesen nem jelentheti azt, hogy a mozgalmi szervek munkája csökkenhet, hiszen a dolgozók öntudata növekedésével a politikai igényeik is nőnek, ami még fokozottabb politikai munkát igényel a párt, a KISZ és a szakszervezeti szervektől. 2