MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1960

1960-07-18 81. öe. - 1960_VB 81/45

ORSZÁGO* LFVO-TÁ* - 2 ­zenekar részvétele jelentős számszerű fejlődést mutat. A zenekarok ösz-, szetételében, szemben az énekkarokkal a fiatalok javára billen a mérleg. Van néhány olyan zenekarunk, mint a Beloiannisz Hiradástechnikai Gyáré, amely egészen kimagasló teljesítményt nyújtott. Nagy számban vettek részt a tánczenekarok is, amelyekre általában a zenei igénytelenség, a gyenge hangszertudás és a szakvezetés teljes hiánya jellemző. Mintegy 275 ,, szinjátszócsoport több, mint 3.2oo tagját, s több, mint 1.2oo fiatal szavalót késztetett a szemle csaknem kivétel nélkül: szín­vonalas alkotások bemutatására, A szinjátszók témaválasztása kifejezte a szemle eszmei mondanivalóját. A szavalók viszont nem igen választottak mai témájú verseket. A tánccsoportok száma messze túlhaladta az előző szemlék létszámát /116 csoport több, mint I.660 Tővel/, - produkciójuk viszont a szemle egyik leggyengébb részét képezte, /kivétel a Dél-szláv Együttes, a HVDSZ ser­dűlő csoportja és a Csokonai Művelődési Ház úttörő tánccsoportja/. Gyen­ge és csak a múlt paraszti életet tükröző kompozíciókat számos esetben kidolgozatlanul vitték szinpadra. A jövőben alaposabban kell foglalkozni a táncmozgalom kérdésével. Az ismeretterjesztő előadások KISZ szervezeteink egy rés zében, rendsze­ressé váltak és a témáktól függően eléggé látogatottak voltak. Az előa­dások témája főként a modern természettduomány kérdései/űrhajózás, atom­kutatás/; az egyház és a vallás szerepéről szóló kérdések, valamint az erkölcs különböző kérdései körül csoportosultak. Jelenleg a TIT-tel tár­gyalunk, hogy dolgozzanak ki speciális ifjúsági témákat, továbbá arrók, hogy hozzanak létre a TIT-en belül olyan előadói csoportot, amely képes a fiatalok érdeklődését felkeltő előadásokat tartani. A szinházak látogatását nagymértékben segitette az ifjúsági bérletek,ki_ adása. A Nemzeti és a Néphadsereg Szinház által kibocsátott 2.15o db. bérletnél az igények jóval nagyobbak voltak. Egyes KISZ szervezetek egy­egy előadásra a teljes házat kibérelték. /Kormos ég", Felnőnek a gyerekek", "Fekete vagy vörös" cimü és más darabokra; a XIII. kerületi KISZ Bizottság a József Attila Szinház több darabjára/. Több helyen az előadások után a darab szerzőjével, szereplőivel ankétokat, vitákat rendeztek. Az önállóan, vagy közönségszervezőtől vásárolt jegyek esetében sokkal nagyobb kereslet

Next

/
Thumbnails
Contents