MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1960

1960-07-18 81. öe. - 1960_VB 81/46

u az operett és kabaré jellegű műsorok iránt. A jövőben nagy gondot kell forditani a közönségszervező munkára, valamint az ifjúsági színházbér­letek számának növelésére, rendszerének szélesítésére. A múzeumi és tárlatlátogatások szervezése terén nem tudtunk jelentősebb eredményeket elérni. Helyes volt a szemle egyik ágaként beiktatni a különböző pályázatokat. A beérkezett több, mint l.ooo pályamunka is azt mutatja, hogy ez fel­keltette a fiatalok érdeklődését. Az irodalmi pályázók közül többen a fiatal Írónemzedék ismert tagjává válhatnak. A képzőmüyészeti pályázat­ra beérkezett müvek színvonala a vártnál gyengébb volt. Csupán azok a mü­vek érdemelnek figyelmet., amelyek a különböző képzőművészeti körökben működő fiatalok alkotásai körül kerülnek ki. A fotópályázat szintén je­lentős sikert hozott. Az elmúlt év tapasztalatai alapján az 196o/61-»es évben némileg móőosi­'tott formában i smételten m egszervezzük a bu dape st i fiatalok kulturális szemléjét. 1./ A legnagyobb figyelmet a József Attila Olvasómozgalom továbbfejlesz­tésére kell forditani. a./ A legmagasabb fokozatot elért fiatalok számára üzemi könyvtár tár mellett létrehozzuk az irodalombarátok körét és kezdemé­nyezzük körükbem a saját könyvtár-mozgalmat. Ujabb ifjúsági . tömegeket vonunk be a mozgalomba. Törekszünk arra, hogy KISZ. alapszervezetek, csoportok kollektíván vegyenek részt, s minél több KISZ tag szerezze meg valamely fokozat jelvényét, AZ if­júsági brigádok mindenekelőtt a szocialista munka ifjúsági bri­gádja cimért harcolók vállalásai között,szerepeljen a József Attila Olvasómozgalomban való részvétel. b./ Gondot ' . fordít . unk az olvasómozgalom^népszerüsitésére, Budapest öt kerületében /III., IV>/x., XfSc./ ifjúsági irodalmi színpadokat kell létrehozni a szemlén feltünk szavalókból és színjátszókból.

Next

/
Thumbnails
Contents