MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1958
1958-09-08 33. öe. - 1958_VB 33/47
- 2 A fentiekből adódik, hogy a mezőgazdasággal való foglalkozás leszűkül az osztály feladatává, A mezőgazdasági osztály összetétele az ellenforradalom utáni racionalizálás alkalmával politikailag jól alakult. Az osztály vezetése a racionalizálást a Tanács apparátusán belül a legkövetkezetesebben hajtotta végre. Az osztály dolgozóinak egyrésze a szakmai képesitést megszerezte, másik része különböző főiskolákon jelenleg képzi magát.Hiányosság, hogy egyes, a főváros ellátását nagymértékben befolyásoló szakterületeknek nincs megfelelő előadója, /:pl. gyümölcstermesztés, baromfitenyésztés:/. A Fővárosi Tanács mezőgazdasági osztályának Összetétele általában megfelelő, az osztályon belül azonban van néhány olyan probléma, amely nagymértékben akadályozza az osztály eredményesebb munkáját. 1,/ A mezőgazdasági osztály sokszor közvetlenül, operativen avatkozik bele a termelőszövetkezetek munkájába,.- ez a szövetkezeti demokrácia megsértését jel./iti. Pl. a XVII.ker. Dózsa esetében, vagy a Petneházi termelőszövetkezetben, ahol a bevásárlást is gyakran az osztály dolgozói látják el. Ez részben a jelenlegi szervezeti felépítésből is adódik, tudniillik a kerületi tanácsok többsége a mezőgazdasági munkának főleg a hatósági feladatait végzik csak, s nem a szakmai irányitást. 2./ A mezőgazdasági osztály munkájában nem érvényesül a tervszerű, tudatos, előremutató munka, erejük kimerül a jelentkező kisebb-nagyobb probléiaák közvetlen megoldásában. Pontos elvi-politikai kérdéseket nem vitatnak, mint pl. néhány termelőszövetkezetnél tapasztalható clzárkozási törekvést, vagy az uj termelőszövetkezeti tagok bevonását, ugyanakkor amikor több termelőszövetkezet bérmunkást alkalmaz. Általában jellemző, hogy az igazgatási feladatok és az operatív . irányitó munka elvégzése mellett nem kap megfelelő helyet az előremutató, tervszerű politikai irányítás. 3./ A Fővárosi Tanács mezőgazdasági osztálya különböző szakcsoportokra épül. /:szövetkezetpolitikai, állattenyésztési, stb:/. Ezeknek a csoportoknak a munkája az osztályvezetés részéről nincs megfelelően összehangolva, sőt az osztály munkájának a hatékonyságát személyi ellentétek gátolják. Az. ilyen légkör kialakítását elősogiti, hogy fontos kérdésekben való döntesnél az osztályvezetés nem támaszkodik a csoportvezetők munkájára, igy történt meg az is, hogy a ORttAOOS LEVÉLTÁR