MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1958

1958-09-08 33. öe. - 1958_VB 33/48

- 3 ­jelenlegi Budapesti Párt- Végrehajtóbizottság elé kerülő jelentést nem vitatták meg az osztály munkatársai. A budapesti termelőszövetkezetek részére a kerületi pártbizottságok által nyújtott politikai sogitség kezdetleges. Ez adódik abból is, hogy az ellenforradalom óta a Budapesti Párt- Végre­hajtóbizottság részéről sem kaptak a kerületek a politikai munka vég­zéséhez támogatást. A Budapesti Párt- Végrehajtóbizottság apparátusán belül még ma sincs ennek a munkakörnek előadója. Mivel a termelőszö­vetkezetek Budapesten szórványosan helyezkednek el, az adott kerületi párt- végrehajtóbizottságok a termelőszövetkezetek jelentőségéhez mér­ten nem foglalkoznak mezőgazdasági munkával. Ennek ellenére néhány termelőszövetkezeti pártszervezet munkája politikailag eredményes­nek mondható. Foglalkozik a tagság nevelésével, pártnapokat tartanak, /:P1. Petőfi, Szabadság termelőszövetkezete stb, :/• Elősogiti a termelőszövetkezeti demokrácia fejlesztését pl. a Beloiannisz terme­lőszövetkezet, ahol a szövetkezeti közgyűlés előtt rendszeresen tar­tanak párttaggyűlést. Javaslatok : 1./ A Budapesti Párt- Végrehajtóbizottság nyújtson nagyobb elv-i-politikai segitséget az illetékes kerületi pártbizottsá­gok és a Pővárosi Tanács részére a mezőgazdaság fejlesztés területén. Biztositsa, hogy a Budapesti Párt- Végrehajtóbizottság apparátusán belül a mezőgazdasági szakelőadó beállitása rövid időn belül megvaló­suljon. Érje el, hogy a Pővárosi Tanács kommunista vezetői legyenek gazdái Budapesten a termelőszövetkezeti mozgalomnak és a választott testület az eddiginél nagyobb segitséget adjon a mezőgazdasági osztály munkájához. 2,/ Az őszi választások során a Pővárosi Tanácstagok kiválogatását ugy kell megoldani, hogy az újonnan megválasztandó ta­nácsból szakmailag és politikailag megfelelő Mezőgazdasági Állandó Bizottság alakulhasson, amelyik hathatós segitséget és ellenőrzést tud nyújtani az osztálynak. 3./ A Pővárosi Tanács VB. Mezőgazdasági Osztálya munká­jának megjavításához szükséges, hogy a VB. rövid időn belül orősitse CK9ZÁOOS LEVÉtlA* ;

Next

/
Thumbnails
Contents