MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1957

1957-08-26 5. öe. - 1957_VB 5/7

- 5­és az előző kettőhöz képest anyagilag kevésbé megbecsült réteg. Az épitési szakmában a tudományos területen dolgozók fizetése jóval alacsonyabb az üzemiekénél. Ezek a legfontosabb szakterületek, utána náá.r csak legfeljebb az oktatási területen dolgozókról lehet szó, amely egy ujabb szűk réteg és végül a közigazgatásban dolgozók. Az egyes ka­tegóriák fizetési színvonalában lévő nagy különbségeken fel­tétlenül változtatni kell. Remélhetőleg előbb vagy utóbb az államigazgatásban dolgozó, de valóiában az ipar vezetését vég­zők át fognak kerülni az iparvezetéshez és az államvezetésben rendkivül kis létszámban maradnak meg köztisztviselők, és ott már nem lesz gond ezeknek a bérezését a többihez viszo­nyítani. Az előtt emiitett 5 kategóriában dolgozó műszakiak­nak külön-külön más és más problémái vannak. Ebből az anyagból, - amiről tudjuk, hogy nagyon gyorsan ké­szült el - nem derül ki. hogy ezeknek a különböző kategóriák­nak más és más gondjai és bájai vannak ? sőt politikai össze­tételük' és politikai helyzetűk, nézeteik is másak és másak. Ez következik a munkahelyből, ahol dolgoznak, mert az ellen­forradalmi események a is másképpen jelentkeztek a különböző munkahelyeken, és másféleképpen támadták az ott dolgozó ér­telmiseget. A műszaki tervezésben foglalkoztatottakról tudom elmondani, hogy dacára, hogy nagyon megrendítette az októberi események ezt á réteget, túlnyomó többségükben elég hamar magukra ta­láltak. Gondoljunk csak arra, hogy már november vége felé, december elején a tervezők százai dolgoztak. Ott is voltak természetesen olyanok, akik a munkát visszatartották ós si­került is sokat megfertőzni, de azért túlnyomó többségük november végétől kezdve derekasan kivette részét a helyre­állítási munkából, majd pedig a termelésből. Ennek ellenére az utóbbi időben különböző intézkedések sújtották ezt a réteget. így a letartóztatások. Meg kell mondani az Építés­ügyi Minisztérium területén számszerűleg nem volt jelentős, ennélfogva a minisztériumi tervező vállalatoknál olyan nagy hatást, visszatetszést vagy bizonytalanságot nem okozott, mint esetleg más területen. Kivételt képeznek egyes válla­latok, ahol az összletartóztatások száma az intézet felét teszi ki. Az illetékes szervek közlései után azonban ugy értesültem megnyugvás van. Megnyugodtak abban, hogy a tör­vényesség legszigorúbb betartásával hozzák meg az ítélete­ket. •ragadta,a figyelmemet a régi és az uj értelmiség közötti probléma. És itt elhangzótt^egy megjegyzés, mintha másolnák a fiatalok az idősebbeket. Én azt mondom, sok vonatkozásban jó lenne, ha valóban másolnák őket. A régi értelmiség egy része - ehhez tartozom magam is - olyan küzdelmek között nőtt fel, amihez foghatót .a mai érteimiségi fiatalok nem is sejtenek. Több nyelvet kényszerült megtanulni, jobban volt kénytelen belemélyedni a szakmába, hogy érvényesülni tudjon. Annak ideién a 2o-as években a most 45-5o év körüli értelmiségiek minden remény nélkül kezdték pályájukat. Óriási, volt egymás között a versengés és nagyon kevés volt a munka­lehetőség. Hogy mégis előrejuthassanak, ezt személyi kiváló­ságokkal és olyan akaraterővel kellett biztositani, amit^ma sajnos nem vált ki a fiatal érteimis égiekből az a körülmény, elhelyezkedési lehetőség, ami ma adva van. OMtZAOOS CtVdtTAH

Next

/
Thumbnails
Contents