MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1957

1957-08-12 4. öe. - 1957_VB 4/35

- 5 _ 7 V f — kozó részét nemcsak szóbeli tájékoztatás során, hanem írásban is közöltük a bíróságokkal. Mindezeknek a hatásoknak az eredményeként állapíthatta meg az Igazságügyminisztérium már május hónapban,hogy a Fővárosi Bíró­ság büntetéskiszabási gyakorlata állandó javulást mutat. egjre határozottabb, politikusabb és a szocialista törvényesség köve­telményeinek egyre inkább megfelel * A június havi ítélkezés pedig általánosságban összhangban volt a párthatározatban foglalt irány­mutatással. A kerületi bíróságok büntető ügyforgalma alacsonyabb, mint 1956­ban volt, azonban lassú emelkedés észlelhető. Az ellenforradalmi bűncselekmények közül az év első hat hónapjá­ban fegyverre ejtegetés miatt 214, tiltott határátlépés, illetőleg embercsempészés miatt 28? személy ügyében Ítélkeztek a budapesti kerületi bíróságok. Ezeknek az ügyeknek a száma áprilisig ugrás­szerűen emelkedett, az éta viszont rohamosan csökkent. Az áprili­si 142 vádlottal szemben júniusban már csak 52 személy állt ilyen váddal terhelten a kerületi bíróságok előtt. Amit az ideológiai tévedésekről, eszmei tájékozatlanságról és kezdeti bizonytalanságról fentebb mondottam, fokozottan érvényes a kerületi bíróságok vonatkozásában. kz ezeknél működő nagyobb számú fiatal, kezdő bíró az év elején különösen hajlamos volt ar­ra,hogy az ellenforradalmi bűncselekmények társadalmi veszélyes­ségét lebecsülje különösem a fegyverrejtegetések és a tiltott határátlépések tekintetébea. Egyébként a fegyverrejtegetés és a tiltott határátlépés, valamint az embercsempészés tekintetében követett bírói gyakorlatot a Fővárosi Bíróság, büntető kollégiuma es évi április l>-i ülésén be­hatóan megvizsgálta, és állásfoglalásaival a kerületi bíróságok számára a szükséges segítséget és iránymutatást megadta* Irmek nyomán az ítélkezés az ellenforradalmi bűncselekmények tekinte­tében a legutóbbi hónapokban észrevehetően javult. Az ellenforradalmi események következtében nyomozószerveink nem . tudtak kellően foglalkozid a társadalmi tulajdon fosztogaitóíval és a spekulánsokkal, igy kevés ilyen természetű ügy érkezett a kerületi bíróságokhoz. Ez a helyzet azonban május óta lényegesen megváltozott és ma már az ítélkezés jelentős részét alkotják ezek a büncselekménykategóriák. Az ezen a területen előforduló hibákat a Fővárosi Bíróság bűntető kollégiuma ez év június 29-i ülésén vizsgálta még részletesen* Állásfoglalásai remélhetően hathatósan hozzájárulnak az Ítélkezés megjavításához. Tekintettel arra, hogy a spekuláció terén különösen liberális az ítélkezés, a Fővárosi Bíróság büntető kollégiuma a közeljövőben ismét foglalkozni fog ezzel a jogterülettel. Az ellenforradalmi események nem maradtak hatástalanul a bíróság polgári ítélkezésére sem* Az ellenség által terjesztett különböző világnézeti zavarosság megmutatkozott a fővárosi és kerületi bíróságok egyes bíráinak r [ORSZÁGOS LEVáLTÁfl 1 <í>5"

Next

/
Thumbnails
Contents