MSZMP Budapesti pártértekezletei (HU BFL - XXXV.1.a.2.) 1985
1985-03-09 8. öe. - 1985_PE 8-II/341
szagba tervezett telepítésének előkészületei miatt feszültebbé vált nemzetközi helyzetről. A dokumentum aláírói síkraszálltak az erőegyensúly biztosításáért a fegyverzetek lehető legalacsonyabb szintjén, és megerősítették országaik arra irányuló készségét, hogy a Helsinki Záróokmány szellemét és betűjét követve továbbra is a békés egymás mellett élés alapján fejleszszék kapcsolataikat más országokkal. 1983. október 13-14. Szófia A Varsói Szerződés Külügyminiszteri Bizottsága áttekintette a nemzetközi légkört befolyásoló eseményeket, különös tekintettel az európai helyzet alakulására. Az ülésen elfogadott Közlemény ismételten ráirányította a figyelmet a Varsói Szerződés korábbi átfogó javaslataira, amelyek a nukleáris háború elhárítása érdekében a fegyverkezési hajsza megszüntetését, a leszerelést és az enyhülést, az európai béke és biztonság megszilárdítását célozzák. 1984. április 19-20. Budapest A Varsói Szerződés Külügyminiszteri Bizottsága megvizsgálta az amerikai közepes hatótávolságú nukleáris rakéták néhány NATO-államban megkezdett telepítésével Európában létrejött helyzetet, s a közösen elfogadott Közleményben szorgalmazta a Varsói Szerződés által korábban előterjesztett leszerelési javaslatokra adandó érdemi és konstruktív választ a nyugati partnerek részéről, többek között az európai bizalom- és biztonságerősítő intézkedésekkel és leszereléssel foglalkozó stockholmi konferencián. 1984. december 3-4. Berlin A Varsói Szerződés Külügyminiszteri Bizottsága hangsúlyozta: az európai helyzetet tovább élezte, hogy néhány nyugat-európai NATO-országban folytatják az amerikai közepes hatótávolságú rakéták telepítését, ami a fegyverkezési verseny új, különösen veszélyes szakaszát nyitotta meg földrészünkön. A miniszterek üdvözölték a Szovjetunió és az Amerikai Egyesült Államok megállapodását a nukleáris és az űrfegyverzet egész kérdésköréről szóló tárgyalásokról. Egyéb tanácskozások A Magyar Szocialista Munkáspárt XII. kongresszusa óta eltelt időszakban a Varsói Szerződés tagállamainak parlamenti képviselői rendszeres konzultatív találkozóikon elemezték a nemzetközi helyzet aktuális kérdéseit, és közös javaslatokkal fordultak az Észak-atlanti Szövetség és a világ más országainak parlamentjeihez és parlamenti képviselőihez, szorgalmazva a párbeszéd folytatását és a fegyverkezési hajsza megszüntetéséért, a leszerelésért, az államok közötti kölcsönösen előnyös együttműködésért történő fellépést. A beszámolási időszakban a Politikai Tanácskozó Testülettől kapott feladatok végrehajtása érdekében - belső ügyrendjének megfelelően - rendszeresen ülésezett a Varsói Szerződés tagállamainak Honvédelmi Miniszteri Bizottsága. 2. A KÖLCSÖNÖS GAZDASÁGI SEGÍTSÉG TANÁCSA A XII. kongresszus óta eltelt időszakban a KGSTtagországok közötti gazdasági együttműködés középpontjában változatlanul a komplex programban, illetve az azt konkretizáló hosszú távú együttműködési célprogramokban foglalt fő feladatok megoldása állt. A kormányfők részvételével minden évben megtartották a KGST esedékes ülésszakait. 1984-ben Moszkvában rendkívüli ülésszakot is tartottak, amelyen intézkedéseket hoztak a KGST felső szintű gazdasági értekezlete határozatainak végrehajtására. 1980. márciusa óta a KGST Végrehajtó Bizottsága 20 ülést tartott. A KGST együttműködési és állandó bizottságai ugyancsak rendszeresen üléseztek. Az elmúlt öt esztendőben a KGST-tagországok figyelmüket az ötéves gazdaságfejlesztési tervek egyeztetésére, a műszaki fejlesztési politika összehangolására, az energia- és nyersanyagszükségletek kielégítésére és az ésszerű felhasználás érdekében megvalósítandó, valamint a lakosság jobb élelmiszerellátását szolgáló együttműködésre, a feldolgozóipari szakosítás és kooperáció további bővítésére és elmélyítésére összpontosították. Jelentős sokoldalú nemzetközi együttműködési egyezmények születtek a korszerű technika legfontosabb területein: az új számítástechnikai eszközök kifejlesztéséről és kölcsönös szállításáról; az egységes elektronikai alkatrészbázis és digitális átviteltechnikai rendszer létrehozásáról; az ipari robotok és a mikroprocesszoros technika kifejlesztéséről, alkalmazásáról; a mikroelektronikai elemek előállításához szükséges 59 ZUA