MSZMP Budapesti pártértekezletei (HU BFL - XXXV.1.a.2.) 1985

1985-03-09 8. öe. - 1985_PE 8-II/12

lozta. Előtérbe kerültek az energia-felhasználás racionalizálását, a másodlagos nyersanyagok és a hulladékok feldolgozását szolgáló beruházások. A világgazdasági változások és a vállalatok magas termelési költségszintje következtében a végrehajtott fejlesztések hozama több esetben elmaradt a tervezettől, exportbővítő és termékösszetétel-átalakító hatásuk nem kielégítő. A műszaki megújulás elmaradásában szerepet játszik az is, hogy a fővárosi iparvállalatoknak csak viszonylag szűkebb köre volt képes a hitelpolitikai követelményeknek megfelelő beruházási programot vállalni, és emiatt a lehetségesnél kisebb arányban részesedtek a preferált hitelfelvételi lehetőségekből. Napjainkban a beruházási források szűkössége és meghatározottsága nem teszi lehetővé a termelő infrastuktúrában, a környezetvédelemben növekvő feszültségeket okozó elmaradások pótlását. A szintentartáshoz szükséges eszközök hiánya egyre több vállalatnál veszélyezteti nemzeti vagyonunk megóvását. Budapesten megkezdődött az anyag- és energiagazdálkodás korszerűsítésére vonatkozó programok végrehajtása. Közvetlenebbé vált a vállalatok érdekeltsége a fajlagos ráfordítások csökkentésében. Kezdeti eredmények mutatkoztak például a tőkés import alapanyagok helyettesítése, az ipari hulladékok feldolgozása, a takarékosabb anyagfelhasználás terén. Előrelépés történt az energiagazdálkodásban, az új követelményeknek megfelelő irányban változott a termelői célú energiafelhasználás szerkezete. A gyorsabb ütemű előrehaladást gátolja a technikai feltételek hiánya, valamint szemléleti és érdekeltségi problémák. A munkaszervezés szerepe a vállalati jövedelmezőség és termelékenység javításában megnőtt, de színvonala ma sem kielégítő. A vállalatok jelentős részénél teljeskörű, átfogó helyzetfelmérés nem készült, ezért a különböző területeken végzett szervezőmunkák összhangja nincs meg. A vállalati szervezőmunka hozzájárult az ésszerűbb munkaerő-felhasználáshoz, de a teljes és hatékony foglalkoztatás kettős követelményéből maradéktalanul csak az első érvényesül. A fővárosi ipar termelékenysége 1980 és 1984 között éves átlagban mintegy 4%-kal nőtt. Az egy teljesített munkaórára jutó termelés ezt meghaladóan, több mint 5%-kal emelkedett. A fővárosi székhelyű iparban a jövedelmezőség színvonala meghaladja az ipari átlagot. Ez részben a hatékonyság javulásából, az ésszerűbb költség- és készletgazdálkodásból származik, azonban még jelentősek a tartalékok. A vállalatok egy része a hatékonyság emelése helyett a költségek növekedésének indokolatlan áthárítására törekedett. Fokozódott a vállalatok nyereség szerinti differenciálódása, azonban a nyereség és a vállalati teljesítmények közötti összhang ma sem kielégítő. Növekedett az alaphiányos, alacsony hatékonyságú gazdálkodó egységek száma, lassan haladt a veszteséges, alacsony hatékonyságú tevékenységek megszüntetése. A képződő jövedelmek erőteljesebb központosítása a dinamikusan fejlesztendő tevékenységek bővítését is hátráltatta. A jövedelmezően gazdálkodó vállalatoknál is gyakoriak a pénzügyi gondok, bővült a „sorbanállók" köre. Az összességében tapasztalható előrelépés mellett a gazdálkodás hatékonyságát, teljesítőképességét nem tudtuk úgy növelni, hogy az váljék a gazdasági egyensúly javításának alapvető forrásává. Ezért szükségessé vált a növekedés lassítása, a beruházások és reálbéremelkedés visszafogása, ami azonban újabb feszültségeket keltett. A fővárosi székhelyű építőipar az országos építési termelésnek csaknem egyharmadát adja. A budapesti feladatok több mint 80 százalékát végzi, a fennmaradó részt vidéki vállalkozók teljesítik. Az elmúlt években változtak mind az építési igények, mind a kivitelezői teljesítmények. Az építési igények kisebb mértékben csökkentek a számítottnál, összetételük jelentősen változott. Mérséklődtek a nagyobb volumenű beruházások iránti, növekedtek a meglévő épületvagyon megóvása, felújítása iránti igények. Az építőiparban a szükséges változások az elvárhatónál lassabban mennek végbe. A társadalompolitikai követelményeket a szabályozórendszer sem mindig megfelelően közvetíti. A kivitelező szervezetek gazdasági helyzete összességében stabilizálódott, ez azonban jelentős kapacitásleépüléssel párosult. A vállalkozói magatartás nem bontakozott ki azokon a területeken, ahol szerényebbek az elérhető jövedelmek, nagyobbak a kötöttségek. Jelentős gondot okoz, hogy a karbantartási, felújítási munkákra szakosodott ingatlankezelő és tanácsi kivitelező vállalatok pozíciói a leggyengébbek. A tömeges lakásépítésben súlyos feszültségek bontakoztak ki. A fővárosi szervezetek csökkentették vállalásaikat, és a vidéki szervezetek is jelentősen visszavonultak. Nehezítette a beruházások ütemezését és a lakásértékesítést, hogy a lakásépítés árai a tervezettnél jóval nagyobb mértékben /Ír