MSZMP Budapesti pártértekezletei (HU BFL - XXXV.1.a.2.) 1962

1962-10-31 3. öe. - 1962_PE 3-II/95

- 6 - tíU ség problematikájának elemzése, feltárása, s olyan iránymutatá­sok és határozatok nyilvánosságra hozatala és végrehajtásuk kö­vetkezetes megkövetelése, melyek a termelékenység kérdését álli­tották - helyesen - a szocialista gazdálkodás előterébe. A terme­lékenység, a szocialista munka hatékonyságának ilyen éles felve­tése azért volt indokol t, mert i p_arunk - s ezen belül a döntő súllyal szereplő budape sti ipar is^ j^, a termelékenység ütemét te­kintve elmaradt valamennyi szocialista országtól. Az utóbbi három esztendőben a termelékenység abszolút számainak és ütemének tekintetében, - mint ahogy azt az előzőekben emiitett számok igazolják - jelentős lépést tettünk előre, de nem közömbös számunkra annak vizsgálata, hogy az előrelépés valóban megfelelt-e • lehetőségeinknek, és nem kö zömbös az sem, hog y az előrelépést el­sősorban a műszaki fe jles ztés utján értük-e el. A budapesti kommunisták a Központi Bizottság 1960. május 29-i ülé­se után megtartott júliusi tanácskozásukon nagy aktivitással fog­lalkoztak a termelékenység kérdéseivel, s az akkori helyzetnek megfelelően megállapították, hogy a termelékenység, a műszaki fej­lesztés és a gazdaságos gyártás területei nem tartanak lépést a termelt javak mennyiségének növekedésével. Az 1960-as tanácskozás eredményeképpen széles fronton indult meg a munka, a termelékeny­ség javitása érdekében, mely munka már akkor magában foglalta a norma felülvizsgálások és normarendezések kérdését, az állóeszkö­zök többmüszakban történő kihasználásának kérdését és az anyaggal való takarékoskodás kérdését is. Az 1960. szeptember 13>-i párthatározat fő célkitűzése a termelé­kenység emelkedési ütemének meggyorsítása volt országos méretek­ben s ez bátoritotta a budapesti kommunistákat, meggyőzte addigi kezdeményezéseik helyességéről. Emlékeznünk kell, hogy a szeptem­ber 13-i határozat nemcsak azt célozta, hogy rendet teremtsünk a normák területén, hanem azt is, hogy az üzemek törekedjenek a tech­nológiai előirások kidolgozására, azok tervszerű fejlesztésére, a technológiai fegyelem megszilárdítására és a munka- és üzemszer­vezés kérdéséinek előtérbe helyezésére. Ugyancsak emlékezni kell a Politikai Bizottság 1960. szeptember 20-i határozatára, melyben ráirányította a figyelmet előrehala­dásunk más problémáira, azok megoldásának fontosságára, s ezzel

Next

/
Thumbnails
Contents