MSZMP Budapesti pártértekezletei (HU BFL - XXXV.1.a.2.) 1962
1962-10-31 3. öe. - 1962_PE 3-I/381
- 9 ségéről szóló téves nézetek elfogadását. Helyes azonban látni, hogy aráig a béke er^i nem aratnak végleges győzelmet a háború erőin, a katonai erő, a honvédelmi készültség fokozása elsőrendű feladat. Ma a békéért vivott harc idős akában is elengedhetetlen a katonai kérdéseikel való foglalkozás. Az állami, gazdasági, művelődési és egyéb területeken dolgozó elvtársaknak is szükséges, hogy megfelel" katonai ismeretekre tegyenek szert. A fiatalok között is bátran kell ezekkel a kér désekkel foglalkozni. Ebből kiindulva pl. a tanuló ifjúság, különösen a középiskolások világnézeti nevelésében nagyobb szerepet kaphatna a hazafiságra, a honvédelemre való közvetlen nevelés, mondjuk a most bevezetésre kerülő "Társadalmi Ismeretek" cimíí óra keretében is. 2./ Mások mondják: Magyarország kis ország, miért van szüksége hadseregre, hiszen a mi er^nk a nagy államokéhoz képest semmit sem számit, ha baj van a Szovjet 3<M