MSZMP Budapesti pártértekezletei (HU BFL - XXXV.1.a.2.) 1962

1962-10-31 3. öe. - 1962_PE 3-I/382

- lo ­Hadsereg megöli mindent. Valóban az a helyzet, hogy szocialista vívmányaink megvédésében nem vagyunk egyedül. Ez azon­ban nem jelentheti, hogy minden rendelke­zésre álló korszerű harci eszközökkel nem vértezzük fel hadseregünket. Amennyiben pedig fegyveres erőink nzáma kevésnek mu­tatkozik, ha egyes fegyverfajták pl. atom­fegyver nem áll rendelkezésünkre, ugy erő­siteni kell szövetségünket többi szocialis­ta országgal, a Szovjetunióval. Ebből következik az a feladatunk, hogy az internacionalizmus szellemében erositsük a Varsó-i szerződésben résztvevő országok testvéri barátságát. A bevonuló fiatalok, kedvező anyagi hely­zetükből kiindulva - és ezt sok szülő és felnőtt is erősiti bennük - elveszett, haszontalan időnek tartják a két éves ka­f onai szolgálatit. Ez a nézet sem állja meg a helyit, mert a két óv valóban nem esik ki. A hadseregben regyeimet, szer­vezettséget, nagyon sokan szakmát és nem utolsó jsorban szilárduló p litikai öntu­3*t

Next

/
Thumbnails
Contents