MSZMP Budapesti pártértekezletei (HU BFL - XXXV.1.a.2.) 1959
1959-10-31 2. öe. - 1959_PE 2/33
> - 22 legesen a XI. kerületi pártbizottsa ; problémáinak. Most a vezetőségválasztások előkészitése és lezajlása alatt párttagságunk igen nagy felelősségérzettel nyúlt hozzá a feladatok megoldásához, s azokat meg is oldották. Az a növekvő aktivitás, amely most megmutatkozik a párttagságnál, ugy gondoljuk, hogy igen komoly alap, amelyre nyugodtan építhetünk az előttünk álló jelentős feladatok megoldásában. Minden nehézségünk és meglévő fogyatékosságunk ellenére az elért eredményeink döntően pozitivak. Azt is meg kell mondanom, hogy ezeket nem tudtuk volna megvalósitani a párt helyes politikája, a Budapesti Bártbizottság és annak vezetői, a Pártbizottság osztályainak segitsége nélkül. Mi ezt a segitséget a jövőben is legalább ilyen mértékben igényeljük. De ugyanakkor azt is meg kell mondani, hogy a Budapesti Pártbizottság egyes osztályaiI nak munkáját és segitséget nem tartjuk kielégitőnek. Pl. a Kulturális és Köznevelési osztálytól a jövőben feltétlenül több segitséget várunk, mert ezt a mi területünk jellege is megkivánja. Hasonlóan ezt kérjük a Budapesti Pártbizottság Fegyelmi osztályától is, ahonnan elsősorban jobb munkakapcsolatot és nehézségeink, problémáink közelebbről való megismerését várjuk. Végül a Budapesti Pártbizottság Agit.Prop. Osztályához is hasonlóan ez a kérésünk. Persze elvtársak, mindjárt hozzá szeretném tenni azt is, hogy ezekért a kerületi pártbizottságaink és azok vezetői is komoly mértékben felelősek. Mi szeretnénk ezt a jövőben kiküszöbölni, és ennek érdekében a magunk részéről mindent el fogunk követni. A továbbiakban a kerületi pártbizottság munkájában igen nagy segitséget jelentenek a Központi Bizottság kongresszusi tézisei, valamint az 5 éves terv irányelvei, a XI. kerületi Pártbizottság, a XI. kerület kommunistái nevében biztosithatjuk a Budapesti Pártbizottságot, a Központi Bizottságot, hogy minden erőnkkel és igyekezetünkkel azon leszünk, hogy elősegitsük pártunk politikájának megvalósítását. /Taps./ Szénási Géza elnök: A jelölő bizottság eddig szólásra jelentkezett tagjai szót kaptak, most kérem a jelölő bizottság elnökét és tagjait, hogy kezdjék meg munkájukat. Andrásfi Gyula elvtársat, a IV. kerületi Tanács Végrehajtó Bizottságának elnökét illeti a szó. ORSZÁGOS LEVÉLTÁK 12 >