MSZMP Budapesti pártértekezletei (HU BFL - XXXV.1.a.2.) 1959
1959-10-31 2. öe. - 1959_PE 2/34
- 23 Andrásfi Gyula Tisztelt értekezlet, kedves Elvtársak! Marosán elvtárs referátumában beszélt a tanács munkájáról. Én is ezzel a problémával, illetve néhány tanácsi kérdéssel kivánok foglalkozni. A tanács előtt álló feladatokkal, valamint lehetőségekkel kerületünk lakoságának igen széles köre foglalkozik. A tanácsok hatáskörének kérdése szinte minden értekezleten felmerül. Ez teljesen érthető is, hiszen kerületünk régebben önálló város volt és ezért a politizálásnak, illetve a községpolitikának mély tradíciói vannak kerületünkben. Wyiltan meg kell mondanunk, hogy amióta fővárosunknak uj vezetősége van, azóta a kerületi tanácsok hatásköre állandóan bővül. Ma már nemcsak szó van arról, hogy szükséges a tanácsok hatáskörét szélesiteni, hanem a gyakorlati életben is érezhető ez a megnyilvánulás. A közelmúltban kaptuk meg a kerület hatáskörébe a középiskolákat, a költségvetési gazdálkodásnál is van komoly előrehaladás, ma már saját hatáskörünkben eszközölhetünk hitel-átcsoportositásokat, ehhez nem kell a Fővárosi Tanács külön engedélye. De bővült hatáskörünk azzal is, hogy kórházaink, iskoláink dolgozóit, illetve vezetőut mi nevezhetjük ki. Ezenkivül sorolhatnék még néhány példát. Azért is örvendetes ez, mert az uj vezetés mindössze egy éves működésre tekint vissza. Ezen rövid idő alatt figyelemreméltó a kerületi tanácsok hatáskörének bővitésére irányuló munkásság. Ezért köszönet jár az illetékeseknek, abban a reményben, hogy ezen a megkezdett utón tovább fognak haladni. A tanácsi munka jobbá tétele érdekében mégis szükséges, hogy felvessek néhány meglévő problémát. Igen helyes lenne pl. ha a tanácsok hatáskörébe tartozna minden olyan kisüzem, vállalat, amely kizárólag helyi szükségletek kielégítésére szolgál. így a Fehérnemű Rugajavitó Vállalat, vagy a Cipőjavitó Vállalat, vagy a Mértékutáni Szabóság; teljesen felesleges, hogy ilyen kisüzemekkel felső szinten foglalkozzanak. Ugyancsak hasznos lenne kerületenként, pontosabban szólva Budapest külső kerületeiben kis utjavitó részlegeket létrehozni, amelyek megfelelő gazdasági és technikai felkészültséggel működnek. Ugyanis a kerületek kövezett utcái sokszor meghibásodnak, • gödrök, kátyúk képződnek az uttestén, a gyalogjárdán; nem helyes, ORSZÁGOS LEV&TAB 34