MSZMP Budapesti pártértekezletei (HU BFL - XXXV.1.a.2.) 1959

1959-10-31 2. öe. - 1959_PE 2/32

21 ­nél jelentkezik: a nem szocialista világnézetű oktatók átnevelé­se, ami igen komoly és nem könnyű feladat. Meg kell mondanom: a párton belül is vannak egyes elvtársak, akik ezt a célkitűzést irreálisnak tartják, hajlandók erről lemondani, nem harcolnak megvalósításáért. Megvan azonban ennek a másik oldala is: hogy felszini jelenségek alapján eltúlozzák az eddigi eredményeket és elhanyagolják a következetes ideológiai harcot, sőt azt károsnak tartják, mert szerintük ezzel feleslegesen zaklatjuk a lojális ér­telmiséget. A kerületi pártbizottság mindkét álláspontot helytelennek tartja, amelyek ellen feltétlenül harcolni kell, annál is inkább, mert ez leszereli a kommunisták aktivitását, már pedig számukra nagyon fon­tos feladat ennek a problémának a megoldááa. Egyes üzemeinkben is találkozunk olyan nézetekkel, hogy a pártszer­vezet inkább a dolgozók nevelésével foglalkozzék, mint a termelési problémákkal. Ugy vetik fel ezt, hogy a termelési problémák megol­dása a műszakiak feladata, bizzék a párt a műszakiakban, majd ők megoldják ezeket a feladatokat. Ugy gondolom, ez nem kevesebb, mint egyszerűen a párt vezető sze­repének tagadása. Az ilyen nézetek leküzdése érdekében kerületi pártbizottságunk igyekszik a jövőben még fokozottabb segitséget ad­ni ahhoz, hogy a gazdasági és politikai munkát közelebb hozzuk egy­máshoz. Az utóbbi időben, különösen ez évben nagyon komolyeredményeket ér­tek el pártszervezeteink a pártönkivüliékkel való kapcsolat kiépí­tésében. Ugy ahogy a Budapesti Pártbizottság beszámolója mondja, a párttagság egy részében még mindig van bizalmatlanság és elzár­kózás a pártonkivüliékkel szemben. Ez elsősorban abban mutatkozik meg, hogy üzemeinkben, intézményeinkben figyelmen kívül hagyják, nem alkalmazzák mindennapi munkájukban a dolgozók észrevételeit, javaslatait, véleményeit. Még mindig az van a kerületünkben, hogy funkcióba döntő nagy többségben, a legkisebbtől a legmagasabbig, elsősorban csak párttagokat javasolnak. Igen jellemző példa az elvtársak, hogy kerületi pártbizottságunk nagy erőfeszítéseket tesz annak érdekében, hogy a Munkásőrségbe hozzunk be becsületes pártonkívüli dolgozókat. Hendkivül nehezen tudunk előremenni a­zért, mert egyszerűen nem akad két munkásőr, aki javasolja az il­letőt felvételre. Elvtársak/! Ezek az elmondottak csak kis részét érintették tény­I SS 3 L ORSZÁGOS LEVÉLTÁR jM^

Next

/
Thumbnails
Contents