MSZMP Budapesti pártértekezletei (HU BFL - XXXV.1.a.2.) 1957

1957-06-08 1. öe. - 1957_PE 1/16

l& - 16 ­Ellenkezőleg, az akadémia nagyon sok téren nemcsak tudományos, ha­nem politikai szempontból hátrányosan hatott életünk, népi demokrá­ciánk fejlődésére. Teljesen indokolatlanul körüludvaroltak, ugy hogy visszatetszést keltett, körüludvaroltak súlyosan reakciós em­bereket. Ezeket kinevezték példátlan nagy tudósoknak és a kép szin­te azt mutatta, hogy azt akarják igazolni, hogy ezek által önmagu­kat is tudósoknak ismertetve el, akarják megnyerni ezek szimpátiá­ját. Tény az, hogy ez a körüludvarlás nagyon rossz befektetés volt. Az októberi napokban éppen a legjobban körüludvaroltak cselekedtek nem egyszer a legreakciósabb módon, nem egyszer ők mutatták a leg­reakciósabb képet. Amig azonba n egyrészt körüludvarolták ezeket a reakciós tudósokat, addig az elvtársak az intrika uralma tudományos téren annyira elharapódzott, hogy azokat a kommunistákat, akik nem tudtak, vagy nem akartak alkalmazkodni, azokat elnyomták, félrelök­ték, nem adtak nekik publikációs lehetőségeket, szóval az volt az eredmény, hogy 12 év után kb. ott tartottunk, hogy a kommunista tudós igen erősen háttérbe szorult a régi tudósokkal szemben, akik a valóságban bizony a tudomány fejlődéséhez nem i^en járultak hoz­zá. Meg kell mondani, volt aki nagyon szépen dolgozott, de nagy többségük abszolút nem volt ilyen. Közismert az az anekdota, amely a valóságot mutatja, hogy két ilyen reakciós tehetség beszélget, s az egyik mondja: én disszidálok. A másik azt mondja: én inkább elmegyek egy kutató intézetbe. A tudományos területen az utánpótlás nagyon rossz képet mutat. Ezen a területen nagyon sok esetben nem ügyelnek a tudományos munka szempontjaira, hanem egészen más szempontok, klikkszempontok érvé­nyesülnek. Az utánpótlás kérdése annyira zátonyra futott, hogy fel­vetik széltében, hosszában, ezt a rendszert fenn kell-e tartani. A napokban a hivatalos lap hozott egy rendeletet, amely szerint fel­állítottak egy tudományos felsőoktatási tanácsot. u gy látszik a kormány érezte, ezen a téren tenni kell valamit. Sajnos megállapít­hatjuk ugyanazok az emberek vesznek benne részt, akiket hivatva lennének ellenőrizni. így nem értem miért szükséges még egy olyan hivatal, ahol a tudományos emberek saját magukat ellenőrizhetik. Nagyon örülök, hogy itt van Kállai elvtárs, ugy gondolom, nagyon célszerű lenne, ha megnézné a minisztériumban dolgozókat, hogy mi­lyen tendenciával dolgoznak, mert furcsa dolgokat lehet észlelni. r

Next

/
Thumbnails
Contents