MSZMP Budapesti pártértekezletei (HU BFL - XXXV.1.a.2.) 1957

1957-06-08 1. öe. - 1957_PE 1/15

_ 15 _ Ha.jdu Gyula Elvtárs; /Eötvös Lóránt Tud.Egyetem/ Marosán elvtárs részletes és nagyon sok kérdésre kiterjedő beszá­molójában aránylag nagy teret szentelt az értelmiségnek. Azt hiszem, nem ok nélkül tette ezt. Azért tette, mert az értelmiség kérdése tényleg ma egyik égető kérdése a napi politikának, de az ország elő­menetelének is. Az októberi napokban az értelmiség soraiban nagy számmal voltak ugynevezet hőbőrgök és ma is még nagy a zűrzavar, zavaros felfogás nagyon sok ide tartozó emberben. Természetesen nem egyedül vannak ezen a téren, más rétegekhez tartozó embereknél ugyancsak előfordult ez. De ha az értelmiségről beszélünk meg kell keresni mi volt ennek az oka. Az értelmiségnél fel lehet tételezni, hogy logikusan gondolkodik, fegyelmezetten követi a maga érveit. Miért fordultak ott elő leginkább ezek a tünetek. Az értelmiség körében tartozó egyéneket nagyjában-egészében három csoportba oszthatjuk. Egyikbe tartoznak az irodalom és a művészet terén dolgozók, a másik csoportba a Tudományos Akadémia és a többi tudományos területen tevékenykedők, a harmadik csoportba pedig a legkülönbözőbb foglalkozási ághoz tartozók nagy tömege, az értelmi­ségi foglalkozást űzőknek. Az első csoportba tartozókkal ez idő szerint nem kivánok foglalkozni, bizonyára, lesznek mások, akik majd beszélnek erről. A másik két csoportról akarok néhány szót szólni. Igen tisztelt elvtársak! Nagyon sok tudományos intézetet, kutató­intézetet létesitettek nálunk a felszabadulás óta. Sokkal nagyobb ezeknek a száma, mint azelőtt. Évről-évre olvashattuk, ebben az év­ben ennyi meg ennyi millió forintot adtunk ki tudományos célokra és ebből azt a következtetést vontuk le, hogy tehát ennyivel és ennyivel tovább fejlődött a tudomány. Sajnos a tudomány fejlődését nem lehet forintokkal mérni. Ez a statisztika semmiképpen nem adott valódi képet. Igaz, hogy sokkal több pénzt adtunk ki a tudományra, de a fejlődés nem állt egyenes arányban a kiadott forintokkal. Hogy miért nem annak különböző okai vannak. A tudományos élet központjában áll a Magyar Tudományos Akadémia. Azt hiszem a tudomány területén dolgozók nagyon nagy többségének a véleményét fejezem ki, amikor megállapitom, hogy ez az akadémia nem állott hivatásának magaslatán. Ellenkezőleg, az akadémia nagyon

Next

/
Thumbnails
Contents