MSZMP Budapesti Pártbizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.3.) 1988

1988-04-23 219. öe. - 1988_PB 219/117

- 111 ­hogy a felsőoktatás leromlott állapota veszélyezteti a kibontakozást, az ország hosszú távú gazdasági, társa­dalmi fejlődését. Az azóta eltelt félév is a deklarált politikai szándékokkal ellentétes kényszerintézkedéseket, további elvonásokat hozott. Távolról sem csupán a fel­sőoktatás ügye, hanem az egész társadalom érdeke, hogy a politikai elhatározásokkal és kormányzati szándékok­kal ellentétes tendenciákat, a lemaradást a nemzetközi színvonaltól és a hazai elvárásoktól, váltsa fel mielőbb egy intenzív, szelektív fejlesztési periódus. Annak az elején mondott egy mondatnak a következő része új arco­kat említett. Erről beszélni sokkal rövidebb, de nehezebb A pártnak túl kell jutnia végre a ránehezedő súlyos sze­mélyi döntéseken, meggyőző és minél szélesebb kádermoz­gás szolgáljon bizonyságul annak, hogy a változások élén a párt áll. Természetes dolog, s ezt éppen a Szovjet­unióban zajló folyamatok tanulságai is mutatják, hogy nem lehet csak középen vagy csak lent személyi változásokat végrehajtani. Ebbe bele kell érteni a Központi Bizottsá­got és a Politikai Bizottságot is, ha érvényt akarunk sze rezni annak az egyszerű igazságnak, hogy új terveket, új megközelítési módokat, új cselekvéseket csak új emberek­től várhatunk. Csak más tudja hitelesíteni, hogy másképp akar cselekedni. Ezt a párttagság rendkívül élesen veti fel. Ez nem puszta óhajok kérdése, szervezeti szabályzat­nak is hitelesíteni kell. A pártban belső szabályoknak is garantálni kell, amely biztosítja, hogy holnapután nem fogják az újonnan megválasztott vezetők dinamizmusukat, hitelüket veszteni. Olyan működés és olyan struktúra kell, amely garantálja a megújulást. Alapvető kérdés, hogy tudja-e a párt hatalmi pozíciójában biztosítani, szavatolni a társadalom egészének érdekében álló folya­matokat. Ezt a párt belső struktúrájának, eljárásmód­jainak, egyszóval a párton belüli demokráciának kell hatékonyan biztosítani, és ezért értékelődött föl oly­annyira a párton belüli demokrácia kérdése. //!?-

Next

/
Thumbnails
Contents