MSZMP Budapesti Pártbizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.3.) 1985
1985-10-17 203. öe. - 1985_PB 203/62
- 44 •az, hogy mostanában ugy érezzük, hogy ebben tisztább és világosabb a kép és ezektől a szélsőségektől, tehát mind a fejlesztés az előrehaladás szükségességének a tagadásától mint egyik szélsőségtől egy konzervativizmus, a jelenlegi dolgoknak a makacs őrzésén, az érdekeknek a makacs őrzésén a másik szélsőség sem a reformoknak a túlhangsúlyozása, sem tett jót. Nyilvánvaló, hogy ez a felsőoktatásnak ez az állapota, ez a helyzete ez a feltételrendszer, ennek hatása van az egyetemek világára, az ifjúságra. Ami ezt a helyzetet illeti, erről én két dolgot szeretnék elmondani. Az egyik, amit mi ugy fogalmazunk meg magunknak, hogy nagyon erősen növekszik a közömbösség, amelynek számos jegyét találjuk , erről ugyancsak szó esik. Ennek a közömbösségnek nehéz lenne alábecsülni a veszélyességét. Az intézményektől, politikai társadalmi intézményektől értékainktól való elfordulás. Nem osak arról van szó,hogy növekszik a közömbösek hányada, de ez a közömbös hányad kritikus helyzetben kis zárnithatatlanul viselkedik. Amikor erről beszélek szándékosan ide szeretnék idézni szivesen egy másik végletet is. Nincs ok azért arra, hogy mély szkepoissel szemléljük ezt a tanulóifjúságot. Az egyik kari lapból, amely azért néha néha meg szokta édesiteni az életünket, szeretnék idézni. "Hozzád szólok hát, ki mérnök szeretnél lenni és nemcsak a szakmának, hanem a hivatásnak is el akarod kötelezni magad. Hozzád keresem az utat, aki a választás szabadságát nem abban látod, hogy odaállj, ahol hasznot remélhetsz, hanem hogy oda menj, ahová megitélésed és lelkiismereted parancsolja, s erre te minden kényszerítés nélkül is kényszerítve érzed magad. Csak azt akarom mondani neked, ebben a hazában nem lesz könnyű a sorod. Gyakran kell gyürkőznöd magaddal is, diáktársaiddal is, és tanáraiddal is. Ne engedd, hogy eltéritsenek nehezen összekuporgatott belső értékeidtől, ha már elkötelezted magad•" Nagyon sok minden együtt van jexeu ebben a mai egyetemi életben, az ifjúságnak az állapotában és én azt hiszem, Qz