MSZMP Budapesti Pártbizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.3.) 1985

1985-10-17 203. öe. - 1985_PB 203/63

45 ­helyesebb, ha a közömbösség puszta regisztrálása mellett mi afelé fordítjuk a tekint etünket, hogy mit csinálunk ni? Mit csinál az ifjúsági mozgalom, milyen poliikai programot, milyen perspektívát. És megérkezve ehhez a kérdéshez szeretném elmondani azt, hogy bennünket nagyon mélyen foglalkoztat ez az uj helyzet, ami az ifjúságpolitikában kialakult, nevezzük ezt többszereplős ifjúsági mozgalomnak, másodlagos közösségeknek, önkormány­zati elemek erősödésének, hallgatói jogállás kérdésének vagy hogy az ifjúsági parlamentekkel mit kezdjünk. Azt hiszem, hogy fontos, ha ebben jó formulákkal rendelkezünk és politikailag világosan próbáljuk saját magunknak megfogalmazni, hogy mit akarunk kezdeni ezekkel a jelen­ségekkel, hiszen meghirdeti a párt az ifjúságpolitikájában ezt a szándékát. Azt hiszem, hogy mindent ami értékes, ami előbbre visz saját, az ifjúság - itt most egyetemi hallgatókról van módom elsősorban beszélni. Tehát a saját ügye, a saját sors intézésében, ami fejleszti a munkahelyi demokráciát az emberi szakmai, mozgalmi közösségi értékek kiteljesedését, meg­felelő politikai irányítás mellett egyértelműen támogatni kell! Viszont - nem kell eltűrni a politikai nyomásgyakorlást, a rejtett pluralizálási szándékokat. Ebben a nem kimondott aggodalmak vagy egyes epizódoknak a tüneti kezelése nem segit. Viszont nagyon nagy figyelemmel kell szemlélni azo­kat a folyamatokat, amelyek az ifjúsági mozgalomban zaj­lanak. Természetesen ez ürügyül szolgál ellenzéki törek­véseknek is, amely ugy tűnik az utóbbi Időben eléggé konzekvens módon próbál valamennyi társadalompolitikai kérdésben alternatívát kinálni, szerencsére szerintem nem sok sikerrel. Nagyon fontos, hogy ezekre ne legyen görosös a mi reagálásunk. A szándék nyilvánvaló. lehetne felháborodnunk is rajta, hiszen arról van szó,hogy negli­gálja az intézményrendszert, a pártot, a KISZ-t. Ez talán a leglényegesebb. Nem provokálja nyiltan a hatalmat, nem • kezd nyilt ütközetet a hatalommal. Ennek egyébként mi kicsi k3

Next

/
Thumbnails
Contents