MSZMP Budapesti Pártbizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.3.) 1985
1985-10-17 203. öe. - 1985_PB 203/61
- 43 könnyíti meg a kormány dolgát. Ez egy feszültségpont. Van ennek egy másik oldala. A belső világa ezeknek az egyetemeknek, intézményeknek és a kérdés ott joggal ugy teendő fel, és ugy tesszük fel, hogy mi az, amit mi saját magunk, a saját lehetőségeinkből a saját eszközeinkből, saját belső tartalékainkból ma még egy romló szituáoióban, egy romló feltételrendszerben is mozgósítani tudunk és ez nem kevés. A tartalékok jobb feltárásával, egy közéletnek a jobbétételével, képzési célok, az oktatás minőségének az újrafogalmazásával, az oktató-hallgató viszony jelentős javításával, a belső bürokrácia visszaszorításával. Mindez az ellentétpár rendszerint túlzásokkal jelenik meg, nagyon népszerűtlen a második oldal hangsúlyozása, és nagyon előtérben van sokszor, sok helyen, sok alkalommal az első. Ebben ugy érzem, hogy tisatának és pontosnak kell lenni, mindenképpen ez az ellentétpár ma mélyen foglalkoztatja az egyetemeket. Másodikként, még mindig a felsőoktatásnál maradva. Szó esik a felsőoktatás fejlesztésével kapcsolatos munkálatokról, s arról, hogy ezeknek a késése - de hát ez egy ismert dolog ma - ezt nem érdemes emlegetni tul sokat, talán a tanulságaival nem vagyok róla meggyőződve, hogy igazán szembenéztünk-e? Ezt nem magunknak szánom elsősorban. A legszerencsésebb formulának ezzel kapcsolatban a saját pártértekezletünkét találom minden esetben a mi számunkra, ugy fogalmaztunk, hogy a döntéselőkészités időbeli és szintbeli szétválása miatt, csökkent a bizalom a kitűzött célok iránt. Itt azt a kérdést fel kell tenni - nyilvánvalóan az irányitásnak is magának, hogy hatásos-e a munkája beavatottnak érzik-e magukat az egyetemek ebbe,/nincs-e/ illetve milyen következményei vannak ennek a szétválásnak. Ennek a következményeit mi ma is nyögjük. Van még egy mozzanat. Volt ebben az elmúlt 4 éves időszakban £ ne tagadjuk,-egy túlfűtött reform retorika, amely valamiféle politikai laboratóriumként tételezte a felsőoktatási intézményeket. Ez is sok kárt okozott. Nem volt felesleges Cl