MSZMP Budapesti Pártbizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.3.) 1985
1985-10-17 203. öe. - 1985_PB 203/60
- 42 ~ Barta György e lvtárs: Tisztelt Pártbizottság, kedves Elvtársaki A Műegyetem párttitkára lévén 3 kérdéssel szeretnék foglalkozni a felsőoktatás helyzetével, ebből fakadó néhány következménnyel, az ifjúság helyzetének megítélésével, végül a pártszervezet saját dolgaival,tennivalóival. Elöljáróban szeretném elmondani azt, hogy mind az anyagot, mind a feladattervet reálisnak, mértéktartónak gondolom és elfogadásra javaslom a testületnek. Ami a felsőoktatás helyzetét illeti és ezt az anyag is érinti szeretném kiegésziteni az ott elhangzottakat, leírtakat két olyan bonyolult, ellentmondásos mozzanattal, ami talán nem felesleges, ha itt is sző esik róluk. Az egyik: az főleg a gazdasági szférába sorolnám, de természetesen a konzekvenoiái mélyek. A felsőoktatási intézmények vezetése sajátos ütközőzónában van. Rájuk nehezedik a belső közvéleménynek, egy nagyon erőteljes nyomása, amely sürgeti ezeknek az intézményeknek a fejlesztését, rekonstrukcióját. Ez a közvélemény érzékeli az állóeszközöknek, alapoknak, épületvagyonnak, az oktatás eszközeinek a romlását. Másrészt pedig - természetesen ebben disztingválni kell - más a helyzete mondjuk egy Eötvös Lóránd Tudományegyetemnek, egy Közgáznak, egy Műegyetemnek, vagy egy főiskolának valahol a fővárosban, erről külön lehetne regélni. De mindenképpen ez a romlás, eB tény. Van egy másik mező, egy másik szegmens is. Az egyetemeknek a közvéleményét, az igazságérzetet mélyen sértik azok a jövedelemviszonyok is, jövedelemszerzési lehetőségek is, amelyek a társadalomban kialakultak és ezek után teljesen nyilvánvaló, hogy amikor találkozik a vezetéssel, a kormányzattal, akkor ezeknek nagy erővel hangot ad. Nem 6o-