MSZMP Budapesti Pártbizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.3.) 1985
1985-10-17 203. öe. - 1985_PB 203/48
- 30 Zlatiné f Hu bai Ágnes elv társnő; Tisztelt Pártbizottság! Zlatiné, Hubai Ágnes vagyok, a Budapesti KISZ Bizottság tagja, az ELTE Állam és Jogtudományi Karának hallgatója. Én már 3 éve készülök választott pályámra az ELTE Jogi karán. Szerencsére olyan közegben tanulok, ahol a jó vizsgaeredmények, a jó tanulás, a Tudományos Diákkörökben való munka pozitiv dolog, megbeosült dolognak számit* Társaim kőzött nagyon sok kitlinő tanuló is van, S hadd diosekedjek el azzal is, hogy tavaly az évfolyamunk átlaga 4,6 volt. Nagy öröm ezekről a dolgokról beszélni akkor, amikor azt vesszük észre, hogy társadalmunkban kezd leértékelődni a tudás, a tanulásnak ninos kellő társadalmi értéke. Mi ezzel a jelenséggel főleg a diplomaosztás után találkozunk. Sok végzős társunktól halljuk, hogy nem találnak képzettségüknek megfelelő munkahelyet, vagy pedig a munkahelyeken ninosenek arra ösztönözve, hogy tudásuk maximumát nyújtsák. Pedig higyjék el vannak olyan ötleteink, amelyekre érdemes odafigyelni. Amikor a pályakezdő fiatalokról beszélünk, szóbakerül a fizetés is. Sajnos az értelmiségiek fizetésébe osak a munkában eltöltött idő számit be. Szeretnénk, hogyha a tanulmányi átlag, a tudás és a teljesítmény is nagyobb szerepet kapna a fizetésben. Higyjék el, bennünk fiatalokban él a tanulási vágy, csak azt szeretnénk, ha a társadalom jobban értékelné ezt. A felsőoktatással kapcsolatban az előterjesztés megjegyzi, hogy a KISZ befolyása csökkent az egyetemeken és a főiskolákon. A rétegpolitika még nem hozta meg a megfelelő eredményt, de van elképzelésünk, tudjuk hogyen szeretnénk továbbhaladni az utón. Az egész tanulói területen a tanulás és a szakmára való felkészítés mellett a közéletben való valódi részvételt szeretnénk erősiteni. H2