MSZMP Budapesti Pártbizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.3.) 1985

1985-10-17 203. öe. - 1985_PB 203/49

- 31 Olyan ifjúságot szeretnénk kialakitani, amelyik nem ajándékokat vár, hanem tud és akar felelősen véleményt mondani saját ügyeiben és aktivan vesz részt környezete alakításában. Ebben igen nagy segítséget adhatnak nekünk az idősebb párttagok. Az előterjesztés is szorgalmazza, hogy minél több fiatalt nyerjünk meg, hogy belépjen a párt soraiba. Hogyan ismer­kedik meg egy fiatal közelebbről a pártalapszervezet munkájával? Nagyon sok fiatalnak a szülei párttagok,igy az ő révükön valamilyen képet kap a mozgalmi munkáról. A középiskolában sajnos szinte lehetetlen az ott folyó alapszervezeti munkával megismerkedni. Az egyetemeken és a főiskolákon már változóbb a kép. Általában zárt a pártélet, a fiataloknak ninosen reális képük az ott folyó munkáról, líem ismerjük, hogy melyik oktatónk párt­tag és melyik nem. ügy vesszük észre, hogy oktatóink sem nagyon foglalkoznak azzal, hogy melyik diákot lehetne felvenni a párt soraiba, melyiknek a munkája érdemes arra, hogy többet törődjön vele. Tudom, ennek vannak objektív akadályai is, hiszen egy-egy oktató legfeljebb másfél évig foglalkozik egy osoporttal. De a demonstrátor! rendszer, a Tudományos Diákkörök és a különböző rendezvények alkalmat adnának arra, hogy az oktatók valóban megismerjék, hogy a diákok között vannak a párt soraiba illő fiatalok. Az egyetemeken a hallgatók előtt a párt nem jelenik meg elvontan, absztraktan, hanem ugy, mint párttagok. Ezért aztán nagyon fontos, hogy oktatóink és a fiatal párt­tagok ie,, személyesen mutassanak példát. Szeretnénk, ha kritikus kérdéseinkre nyilt, és őszinte válaszokat kapnánk. Ha egy fiatalt felvesznek a pártba, az öröm mindenki számára. Főleg azoknak, akik segitettek, hogy bekerüljön. .^3

Next

/
Thumbnails
Contents