MSZMP Budapesti Pártbizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.3.) 1984

1984-07-05 194. öe. - 1984_PB 194/18

árnyaltabbá kellene majd a továbbiakban azt a részt tenni, hogy a felnőttoktatásnak ez a része talán, amikor az a csa­torna, ami nem jut be egyetemre és azért egy gyengébb szín­vonalú ember esetleg felnőttoktat, ez talán szűkül, de nőni fog a felnőttoktatás jelentősége egyszerűen az ország ipari, mezőgazdasági változása miatt a képzés, továbbképzés, átképzés értelmében, másoddiplomák szerzése értelmében. Tehát az ún. konvertálható tudás miatt nőni fog ennek a jelentősége. Ezt is azért vetem itt fel, mert ez nem iskolai kérdés csak, ha­nem ez egy közművelődési hálózatnak is a kérdése. Egy sor olyan dologban, pl., hogy a becsülése a művelődésnek, a fia­tal értelmiségi szakembereknek teljesen egyetértek azzal, hogy ez effektív csökkent egy sor helyen, ugyanakkor meggyőződésem, hogy az élet kényszere rá fog bennünket vinni arra, hogy itt változás legyen. Talán nem pontosan lineárisan, tehát úgy, hogy X vagy Y - kivéve a költségvetésnél - kategóriáknál, hanem többségében, hogy jó vagy rossz a maga kategóriáján belül. Hozzátennék még néhány apróbb dolgot, hogy én egy pi­cit gondolkoznék még majd azon, hogy még nagyobb hangsúlyt ad­junk a fiataloknak, még nagyobb hangsúlyt ezen belül a közép­fokú oktatásban résztvevőknek. Kedves Elvtársak! Én elképzelhetetlennek tartom, hogy azok a gondjaink, amik az egyetemek néhányán az első évben a fiatalok nál elkezdődnek, hogy azok tényleg ott kezdődnek. Azt hiszem, ha megnézik a középfokú oktatást, bizonyos morális politikai problémát találnánk ott, csak nem látható még. Azt hiszem ennek még nagyobb jelentőséget kell majd tulajdonítani. Hozzá­teszem az egészet én úgy tekintem mint egy a mai tárgyalást, és mindazt, ami ezt megelőzte és majd továbbviszi, mintegy óriási segítséget az őszi Országos Közművelődési Konferenciá­hoz. Azt mondhatnám, hogy egy kicsit megadta ez a mai anyag ennek az alapját is. Két egyéb megjegyzésem van még: a ki­dolgozásnál, továbbvitelnél azt, amit Pusztai elvtárs is fel­vetett, az anyag is, mindkét hozzászóló elvtárs is, hogy a közművelődés helyzete és az emberek élete. Én azokkal értek egyet, amit ők mondtak, hogy effektív növekedett tulajdonkép­pen az ún. szabadidő, és talán még picit bonyolultabbnak tűnik *S

Next

/
Thumbnails
Contents