MSZMP Budapesti Pártbizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.3.) 1984

1984-07-05 194. öe. - 1984_PB 194/19

majd, tudniillik, nem egyszerűen arról van szó, hogy a másod­állás és a gmk és a háztartás, hanem bizonyos korosztályoknál, ha nem tudunk igényt felkelteni, akkor ki lehetne mutatni az alkoholizmusra való hatását, hogy egyszerűen nincs közösségi helye. Ezzel érdemes volna egy kicsit majd foglalkozni. Az életszínvonal védelmében lévő többletmunka az nagyon sok­szor gazdagíthatja is az embert, olyan is van, és van ahol tény leg elveszi a szabad időt. Árnyalni kell majd. Végül szeretnék ehhez még annyit hozzáfűzni, hogy jobban meg kell majd nézni, hogy mi mit várunk az emberektől, akik ezen a területen dol­goznak. Szeretnék arról a három kérdésről beszélni. ,.. E tíz esztendővel kapcsolatban először egy tév­eszmét szeretnék eloszlatni. Nagyon elterjedt bizonyos értel­miségi körökben, hogy az 1978-as közművelődési határozat azért született, mert megtorpant a reform és al akarták terelni erről a figyelmet. Ez teljesen hamis, hazug. Ha megnézik azt a sort, ahogy ez következett egymás után: tudomány, ifjúság, nők, ok­tatás; logikus sorrend volt a közművelődés, annál is inkább, mert akkor már látszott valami, nem annyira mint most, hogy egyszerűen lehetetlenné fog válni a helyzet, ha ebben nem fo­gunk előbbre lépni. Tehát nem a megtorpant reform miatt tör­tént, hanem az idő parancsa volt. A gazdaság parancsa volt, a fogyasztás akkor gazdagodó dinamizmusa. Gondolják meg: '72 , '73,'74,'75 egy effektív gazdagodás. Nagyon fontos szere­pet szántunk, és ma is megvan a társadalmi mobilitásban, a társadalmi kapcsolatokban. Kérem, gondolják el, hogy az embe­rek élete, amiről itt a Deák elvtárs beszélt, alapvetően vál­tozott meg. Ez az az évtized, ami odáig vezetett, hogy másfel millió ember változtatott lakóhelyet, munkahelyet, régi emberi kapcsolatok elszakadtak. Egyik nagy hiányosság, hogy ebben a­ránylag keveset tudtunk előrelépni. Nagyon primitív dolgot mon­dok, hogy ma nincs sokszor hely, ahol fiatalok megismerkedhet­nének párválasztás szempontjából egymással, mert a régi falu, nagy család, sok minden megszűnt. Ilyen gondok is vezette bennünket, és ebben a lestrapált és gyengén kihasznált intéz­ményrendszer, a közösségi művelődés háttérbe szorítása. 43

Next

/
Thumbnails
Contents