MSZMP Budapesti Pártbizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.3.) 1982
1982-11-30 184. öe. - 1982_PB 184/126
6e. 11/2. fogalmazván meg csak a gyakorlati tapasztalatok alapján néhány következtetést kellene levonni, illetve számos felmerült kérdésre választ kellene adni. A végrehajtást viszont következetesebben a megjelölt cél irányába igazitani. Hát tulajdonképpen ma a beszélgetés során is felvetett kérdésekre, a beszámoló és az irásos anyag alapján teljes választ kaptam, állásfoglalást, amellyel teljesen egyetértek, a beszámoló tényeivel, a kritikai hangjával is és az értékeléssel is. Most már az elhangzottak után két dologra azonban vissza kivánok térni, ezek sem ujak már, de amelyek véleményem szerint csak erősitenék az állásfoglalásunkat és a beszámolót. Hát első ez, ami nagy súllyal szerepelt Maróthy elvtárs beszámolójában és minden felszólalásban, arra a széleskörű vitára, amelyre én is kivánok utalni, amelynek mérete miatt, hangja miatt, negativ csengése miatt az a véleményem, hogy az már enyhiti azt a megállapítást is, hogy az alapvető kérdésekben egység van, kivéve azt, hogy az egység tartalma ugy ahogy jelezte Németh elvtárs is, különböző helyen, különböző szinten és különböző méretben jelentkezik. Most azt mondják egyesek, hogy rég volt a politikai és a gazdasági, és az állami élet ennyire közügy, mint ma. Hát ez igaz is és lehet, lehetne helyes is. Rég volt, hogy a társadalmi kérdésekben ilyen aktivak az emberek mint mostanában. Ez is igaz, ezt alátámassza mindenki és ez is önmagában is helyes, csak most már az a kérdés, hogy ezek a viták, vélemények, nézetek hol jelentkeznek, milyen szemlélettel és azok objektiv tárgyszerüek-e, indokolt-e ennek ilyen szélessége, mélysége és különösen a negativ hangja és hatása. A szemlélet kritikai, ez tény. Tartalmát tekintve nemrég még én is azt a megállapítást tettem, hogy teljességében a szocializmus igenlése, és inditéka a szocializmus féltése még akkor is, ha több dologban helytelen következtetést vonnak le, illetve következtetésre jutnak. A1G