MSZMP Budapesti Pártbizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.3.) 1982

1982-11-30 184. öe. - 1982_PB 184/127

11/3. Hát ma már ezt a megállapítást magam is jobban differenciál­nám anélkül, hogy nekem ilyen széles ismeretem lenne, mint amit itt a pártbizottsági ülésen is hallottam. Azért, mert most már megjelennek ennek az ellenkező jelei is. A közvé­leményről és a vitáról olvasom és kihallatszik, vagy ki­hallatszanak egyes beszélgetésekből is, ha nem is ilyen pontos fogalmazásban.Azt mondják, ha valami fiktiv is, feltételezi a valóságot, igy jól szolgálja a megtisztulásra vágyó társadalmunk célkitűzéseit. Hát nem kivánom elemezni ezt a mondatot, különösen az utolsó, a hátsó részét, de azt a következtetést ugy tudom levonhatom, hogy ilyen állás­foglalásra, vagy ilyen állásfoglalásról - ha eszerint min­dent lehet irni, mondani, mert a nem igaz dolgok is szol­gálhatják az igazságot, a valótlan a valóságot. Én ugy vé­lem és vallom is, hogy ez hamis álláspont. Megítélésem sze­rint a szocialista tartalmú kritikának a valóságból kell kiindulni, ha cél ismeretében kell véleményét kifejteni még akkor is, ha tévedési jogát is benntartjuk. Én emlék­szem, hogy régen az volt a véleményünk ha bírálatban 5 % igazság van, azt el kell fogadni. Én ezt is hibás állás­pontnak tartom, hibás álláspont is volt, de ezt mégis jobbitó szándékkal mondtuk, de a valóságban az 5 %-ot kelletett volna akkor is elfogadni, nem tagadni. Most, hogy már képletesen mondva, a közel 5 % igazság alapján az ellenünk hangoló, az elért eredményeket lebecsülő kri­tika kap elég tág teret,de a 95 % fiktiv, valótlan dolgokra meg kell mondani, hogy nagyon kevés a nyilt, visszautasító bírálat. Ismeretes, hogy a Párt Központi Bizottsága és a Budapesti Pártbizottság sokat tett annak érdekében, hogy az állami, üzemi, intézményi demokrácia fejlődjön, a párt­tagság és az állampolgárok hallassák a hangjukat, mondják el véleményüket. Hát ezt természetesen vitával, sokféle vélemény felszínre jutásával, felszínre kerülésével jár. De a jelenlegi helyzetet, azt a kritikai szellemet csak A 21

Next

/
Thumbnails
Contents