MSZMP Budapesti Pártbizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.3.) 1980

1980-02-15 162. öe. - 1980_PB 162/51

"rfo" ha tudjuk, hogy igy sokszor sajnos többet ártanak a szocializmus ügyének, mint a nyíltan, tudatosan a burzsoázia mellett fellépő ellenség. Annak hangsúlyozása, hogy folyamat közben vagyunk - a jelenre és a jövőre is szól. A XI.kongresszus elfogadta a fejlett szocialista társadalom építésének a programját. A program végrehajtásán dolgozunk, de időarányos elszámolást nem tudunk erről adni. Viszont a beszámolóban érzékelhetően ki .kell emelni az elmúlt öt évben és napjainkban jelentkező uj fordulatokat, kezdeteket, helyzeteket. 3. / Bizonyítsa a szociali zmus fölényét akapitalizmussal szemben .__ Bizonyítsa, hogy a szocializmus valóban a boldogabb társadalmi, emberi lét, egyetlen alternatívája. - Mutasson rá a kapitalizmus válságának a 70-es években végbement jelenségeire, - a szocializmus erői megszilárdulására és előretörésére, - az enyhülési politika eredményeire. De ezzel együtt mutasson rá; - a Carter adminisztráció keményebb politikájának okaira (az enyhülési politika-a SzU-nak kedvez, tehát az "olvadást" - ha másként nem megy - mesterséges fagyasztással is lassítani kell), . Si

Next

/
Thumbnails
Contents