MSZMP Budapesti Pártbizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.3.) 1980

1980-02-15 162. öe. - 1980_PB 162/52

- hangsúlyozzuk a Szovjetunióval való szövetségünk erősítésének szükségességét, - perspektívaként pedig azt a tételt hangsúlyozni, hogy az emberiség számára nincs más alternatíva, csak a béke! (jjtánujc3 Erre Y ^íegelőször -valószínűleg - az USA nyugat-európai szövetségesei jönnek rá. Természetesen ott is először a dolgozó emberek százmilliói* és majd a bármilyen pártok színeiben fellépő kormányok 4./ Mutassuk be a létező szocializmus_eredményeként azt, amit eddig elértünk, használjuk fel apropóként a 35. évfordulót. MIM .1 • I—^—CT— I -I • I a. / Mintha Budapest és vidék közötti különbségek csökkentése, a vidék emelkedése utján marká~nsan jelezni tudná a társadalmi változásokat, mégis ugy, hogy Budapest fejlődése is kellő méltatást kapjon. b./ Általában a munkás-paraszt szövetség szilárd alapjait kell hangsúlyozni, de itt Budapesten; - a munkás-értelmiség közötti eszmei, társadalrmi '1 célok azonosságát; - a leggyökeresebb változás a munkásosztály és az értelmiség viszonyában ott történt, ahol a kapitalizmus időszakában a legnagyobb volt az ellentét; a vállalatokná Régen, a tőkés magántulajdon idején, a tőkés közvetlen képviselői a munkások előtt a "fehérköpenyesek"

Next

/
Thumbnails
Contents