MSZMP Budapesti Pártbizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.3.) 1980
1980-01-21 161. öe. - 1980_PB 161/118
80 A Szovjetunióval és a szocialista országokkal való együttműködést szükségesnek, nélkülözhetetlennek tartjálc gazdaságilag, politikailag egyaránt. Ugyanakkor értetlenül szemlélik egyes szocialista országok különutas politikáját. A kínai vezetés Vietnam elleni agresszióját közvéleményünk egyértelműen elitélte. Az Afganisztánnak nyújtott szovjet segítség megértésre talált. A lakosság ma már reálisabban értékeli a szocialista országok együttmöködését, a KGST szerepét gazdasági fejlődésünkben, de az eredményt illetó'en sok a kérdőjel és az aggodalom. Erősödik az a felismerés is, hogy társadalmi, gazdasági előrehaladásunk a munka hatékonyságának, minőségének javításától függ. Tapasztalható persze türelmetlenség is egyes rétegekben, a munkások között is. Nem értik eléggé annak okait, hogy a XI. kongresszuson elfogadott gazdaságpolitikai célokat miért csak részben tudjuk teljesíteni. Nem mindig sikerült megértetni a rövid és hosszútava célok és feladatok közötti különbségeket, azok változásait, a gazdasági helyzetet befolyásoló külső és belső körülményeket. Még mindig érvényesül a termelésben a mennyiségi szemlélet, erős a kötődés a régi, a megszokott gyakorlathoz. Itt a társadalmi szükségesség mellett türelemre, emberi megértésre is szükség van. Alaposabban kell ismertetnünk az árak közgazdasági szerepét, a szocialista árrendszer változtatásának szükségességét, folyamatát, azt, hogy a szocializmus gazdálkodása nem azonos a stabil árrendszerrel. A főváros fejlődését bemutató agitációs- és propaganda munka eredménye, hogy Budapest dolgozói értékelik, elismerik azokat az erőfeszítéseket, amelyek itt és most a lakosság életkörülményeinek javítását szolgálják. Erősödött a társadalmi aktivitás, a fővárosért érzett felelősség. A lakáshiány, a gyermekintézmények, a kereskedelmi, a szolgáltató hálózat elmaradottsága és rossz minősége, a betegellátás gondjai, a tömegközlekedés nehézségei viszont változatlanul feszültséget jelentenek és nehézséget okoznak az alapos elemzést igénylő várospolitikai agitációnkban is.