MSZMP Budapesti Pártbizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.3.) 1979

1979-02-27 156. öe. - 1979_PB 156/7

6 A jelenlegi helyzetben már nem egy épületnek a létesítését tűzik ki célul, hanem egy időben pl. a metró és az autópályák raegépitését, a Hungária gyürü megépitését. Ezekből egyiket sem lehet elhagyni ésa közlekedés épitése már nemcsak budapesti téma, de témája az agglomerációnak is. Kiemeli, ugy kell dol­gozzanak, hogy a felső szintű határozatoknak megfeleljenek. A Központi Bizottság és a Minisztertanács olyan határozatokat hozott, hogy azok betartásával előbbre lehet jutni az épités területén. Kiemeli, nagy operativitásra van. szükség, egységes információs rendszerre, s operativ csoportokat kell létrehozni, továbbá olyan, kapacitás mérlegre van, szükség, amit meg is tudnak valósitani. Az egységes érdekeltségi rendszert meg kell teremteni, s ha nincs meg a szabályozó rendszerekre központi utasitásj, menetközben valamit tenni kell. Egységes kivitelez©- tervező gárdát kell teremteni és ehhez az érdekeltségi rendszert is ki kell dolgozni, illetve megteremteni. A mai napon nem lehet megváltoztatni az épitőipar helyzetét, hanem döntéseket kell hozni a beruházásra és az organizációra és a lemaradásokat nem mindig a kivitelezőkre kell háritani, illetve azokon behozni. Ezt a jelenlegi szisztémát nem lehet hagyni, ezen változtatni kell, mert ezek miatt is csúsz­nak a határidővel. Az épitőiparnak az ipari oldalát is intenziveb­bé kell tenni, tehát a hátteret biztosítani. Kéri, hogy fordítsanak nagyobb gondot a közmű- és mélyépítésre, mert sem a mennyiséget, sem a minőséget nem tartják az anyag és gépgyártók. Sajnos ezen a téren sincs még előrelépés. Azt sem tudják megtenni, hogy minden vállalattal megbeszéljék a részleteket. A felelősséget a BPB a főhatóságokra háritsa át, ha a feltételek nincsenek megadva. A szükséges ^munkaerőt vala­milyen módon be kell hozni Budapestre, mert hiába vannak terveik, ha nincs munkaerő, akivel megvalósítsák. Erre a szabályozó rendszer sem ad lehetőséget, keresik azonban, a megoldást. Az osztrákok által felajánlott hitel és munkaerő a budapesti üt­és hidépitéssel kapcsolatban^ előnyös volna. Az l-es és az 5-ös ut megépitését javasolná egy' összekötő híddal. Lényeges szem­pontnak tartaná, ha nem tul drágán, nem terven, felül adják ezt a hitelt, hogy elfogadjuk. Takács Frigyesné elvtársnő: elmondja, az Írásos anyaggal és a szóbeli kiegészítéssel egyetért. A legfontosabb társadalmi és politikai tényező a lakásépités, s hogy ezzel foglalkozik a BPB nagyon reális. Szükségesnek tartaná, hogy a kommunális létesít­mények egyidőben. épülnének meg a lakásokkal. A BPB már az elmúlt évben tárgyalta ezt a témát, de problémák még most is vannak. A legtöbb problémát még mindig a munkaerő hiánya okozza. Nagy problémának tartja még, hogy a mennyiség törekvés van. előtérben, de ezzel romlik a minőség, s ezt kellene valahogy megakadályozni. A meglévő lakások állagának megóvása is rettenetes probléma, és ezek egyre jobban, halmozódnak, mert az uj lakótelepek is bekap­csolódnak. Hiányolja, hogy az anyag nem foglalkozik a lakásgazdálkodással. Szerinte ez fontos lett volna, mivel jelenleg nagy gondot jelent a lakáscserék kérdése. -%

Next

/
Thumbnails
Contents