MSZMP Budapesti Pártbizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.3.) 1979
1979-07-16 158. öe. - 1979_PB 158/6
_4A mi rendszerünknek egy óriási ereje van. A párt felelősségteljes emberekkel, a munkás emberek érdekében dolgozik. A politikánknak sajátos vonása volt, hogy a párt szakitott egy régi módszerrel, és az épito munka fő stratégiai céljait határozta meg. Ez annyit jelent, hogy minden alkotó erő kibontakozhat, minden arra illetékes szerv önállóan, felelősséggel végezheti a munkáját. Ez nagy erő, de ebben van a gyengeségünk is. KB gondja évek óta, hogy felállitja a követelményeket és a dolgok nem mennek olyan intenzitással, mint ahogy kellene. A megoldás nem az, hogy elővegyük a régi vezetési módszereket. Nagyobb következetességgel kell dolgozni, mint eddig. Ez a KB felismerése. KB ülésen is szóba került a győri példa. Az emberek kényesek arra, hogy a szónak fedezete, értelme legyen. Még egy évvel ezelőtt minden arra illetékes, ha gazdasági kérdésről beszélt, lehetett gazdaságpolitikus, politikus, hirközlő szervekben dolgozó, azzal kezdte a mondanivalóját, hogy a fejlődés egyik hátráltató tényezője, hogy kevés a munkaerő. Ez ott van a közvéleményben. Ez nem volt igaz. Egy országnak lehet kevés nyersanyaga, stb., de a munkaerő soha nem kevés, annyi, amennyi, azzal kell számolni. És egy idő után jön a győri példa. Hogyan lehet egy ilyen gyors fordulattal oda állni az emberek elé? Amit a győriek tettek az tisztességes, becsületes és nekik igy kellett eljárni. Győri üzemben igen nagy összegű ráfordítással került fejlesztésre a köztui jármüprogram. Létrejött egy modern üzem. Háromnegyed évi működés után bebizonyosodott, hogy feleslegessé válik 400-500 munkaerő. Győriek ezt látták és felszabadították az embereket. /Győr megyében 2500 betöltetlen munkahely van./ Másoknak is mindig azt kell tanni, amit kell, felelősséggel, gondolkodva. Az ideológiai szférában mi magunk is zür-zavart teremtettünk. Elfeledkeztünk arról, hogy nem ott tartunk, mint ezelőtt 30 évvel, amikor csak néhány tucat embernek volt meg az ismerete. A mi tudományos világnézetünket ma már az emberek ismerik és jóformán ugy néz ki, hogy letudják ellenőrizni azt, amit csinálunk és rájönnek, ha tévedünk. Mindenki vegye elő a fejét, végezze, amit kell. Korábban volt egy alaptételünk, hogy a nem életképes kisüzemeket a nagyobbak vegyék birtokba. Mint sokszor, ez is helyes volt és szükséges, de az nem jó természetesen, hogy egyik-másik üzem, gyár pld. alkatrész hiánnyal, stb. küzd. Jelenlegi beszámolóban nem volt szó az üzemek közötti tisztességes együttműködésről; igen lényeges. Csodát senki se várjon, nincs más recept, mint gondolkodni kell, felelősséget vállalni, mindenkinek nap, mint nap a döntésért. Mi pártunk olyan kádereket nevelt, akik vezetni tudnak és dönteni is mernek. Gazdasági folyamat nem misztifikált, racionális folyamat és ha valakivel, azokkal, akik az anyagi javakat előállitják nem nehéz megértettni. Azt nem lehet megtenni, hogy hzamosabb ideig a termelési költségek magasabbak, mint az áruk ára. Egy ideig el lehetett igy lavirozni. Valahol kiegyenlítődtek a ráfordítások, most már ott tartunk, hogy nem jut fejlesztésre. C