MSZMP Budapesti Pártbizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.3.) 1976
1976-04-27 136. öe. - 1976_PB 136/90
Xi bölcsődei-ovódai férőhelyek fejlesztését szorgalmazzuk, 350 ovódai, 200 bölcsődei hely létesitését tervezzük, többi eszközeinket pedig az iskolák bővitésére, korszerűsítésére fordi' juk. ürülünk annak a kezdeményezésnek is, hogy három kerületi üzemünk saját erőből loo-Ioo személyes ovódát épit* Szintén jó kezdeményezés^és ami még nagy dolog: fenntartásukról is az üzemek qondoskodnak. Gondoltunk egy társadalmi muna'kaakciónak az V, ötéves terv időszakában való szervezésére is. Tervezzük a Guttmann tó környékének társadalmi munkában való rendezését. Hasonló csónakázó parkot szeretnénk kialakítani, mint a XI, kerületben, 1/ Végezetül: az anyagot jónak tartjuk, elfogadju/és ve rehajtásában aktivan közreműködünk, dr. Székely Tibor: Tisztelt Pártbizottságí Engedjék meg, hogy 3-4 percre igénybe vegyem szives figyelmüket. Némi félelemmel teszem ezt, mert nem vagyok s eiiPjs^^ss, c gazdasági szakember, A VII, kerületben, a Hernád utca 45,sz, iskolában dolgozom, mint igazgató. Csak egy kérdésről szeretnék szólni. Lehet, hogy nár késő, mert egy felemelő terv áll előttünk, de végrehajtásában később figyelembe lehet venni. Kicsendül a tervből az a helyes törekvés, hogy a ;:ülsőés a belső kerületek között meglévő egyenetlenségeket igyekík felszámolni. Ezzel a törekvéssel mindannyian egyetértünk. ö\f)