MSZMP Budapesti Pártbizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.3.) 1976

1976-04-27 136. öe. - 1976_PB 136/91

- 43" ­Ugyanakkor azonban ugy érzem, hogy ezzel kapcsolatban több gond is jelentkezik. Többek között az, hogy az un, belső kerületek ne kerüljenek hátrányosabb helyzetbe, lényegesen rosszabb helyzetbe, a terv befejező szakaszára ne essenek visz­sza. Ha ugyanis a külső kerületek általános helyzetükben ugy előrehaladnak, mint a közoktatással kapcsolatos inutatók torén, akkor a belső kerületek ötév múlva hátrányos helyzetben lesz­nek az oktatás terén. Engedjenek meg egy-két példát: A VII, kerületben, ahol jó volt az egy csoportban ta­nuló gyerekek száma, a terv szerint 1981-ben 7- trekkel több tanul majd egy tanteremben. Ugyanakkor egy tanterem építésére sem kerül sor, A VII, kerületben a gyerekek 52.5 %~a fizikai dolgo­zók gyereke, A mi iskolánkban, amely a VII, kerület Csikágói részéhez tartozik, a tanulók 74 %»a fizikai dolgozó.': gyereke* Ha figyelembe vesszük azt az átrétegeződést és a lakosság szá­nénak azt a növekedését, amelyet az utóbbi évek tendenciája .liutat, akkor még furcsább és nehezebb a helyzet, mert elmennek az egy-két gyerekes munkáscsaládok, a rendezett életet élő ós kulturáltabb családok, helyüket 2-3, néha 6-7 gyerekkel kultu­rálatlanabb családok foglalják el, - a kétszobás lakásókata Nincs itt idő és mód érzékeltetni, hogy amikor a í gény és a gazdag kerületek problémája jelentkezik, akkor fur­csán érzi magát az ember, mert nem nagyüzemi, i^^^olyan öntu­dattal és szervezettséggel, meg sokegyébbel rendelkező munka ­családok élnek itt, és még nehezebb ezekkel a családokkai fo|.y­tani nemcsak az oktatáspolitikai, hanem az általános pc. :ai munkát és tevékenységet.

Next

/
Thumbnails
Contents