MSZMP Budapesti Pártbizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.3.) 1972

1972-11-01 111. öe. - 1972_PB 111/23

Igyekeztünk kidolgozni a kategória rendszerét. Ugy vé­lem, hogy minden olyant, ami jobban meg tudja foglalmaz­ni a mutatókat, el kell fogadni, de amennyiben nem hasz­nálunk mutatórendszert, változatlanul kell hagyni. Célszerű elválasztani a kizárást a törölhetőségtől, a kiemelt és az alapKállományt, a csak párttagokra vonat­kozó vétség fogalmát a minden állampolgár által elkövet­hető vétségektől. Néhány szót a Fegy.Biz. jogköréről. A szükségessége nem vitás. Hogy mikor kell bevezetni, ezt a felsőbb szervek döntik el, ha a pártnak az a véleménye, hogy minden dön­tés ott szülessen meg, ahol tárgyalják, akkor az a helyes. A jegyzőkönyvi tájékoztatás a VB számára továbbra is meg­marad és meg van a lehetőség, hogy a VB tagjai bármikor, bárhova betekintsenek. A kizárás maradjon a VB. hatáskö­rében. Ezt a kérdést ki kell dolgozni még, mert a Bpi Fegy.Biz.­nek is ez több és egyértelműbb felelősséget jelent. Ebben az évben három ügyben változtatta meg a VB. a Fegy. Biz. álláspontját. Megitélésem szerint ez nem egyszerű kérdés. Változatlanul az mellett vagyok, hogy kísérletez­ni kell és ki kell dolgozni a döntés hovatartozását. Felmerült a kerületi Fegy.Bizottságok munkája, a munka­erők kérdése. Ezt a problémát nem egyszerű megoldani, mert nagyon szűkösek a státusz keretek. Ilyen körülmények között nem lehet megkövetelni, hogy csak ezzel foglal­kozzanak. 13

Next

/
Thumbnails
Contents