MSZMP Budapesti Pártbizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.3.) 1972

1972-02-10 107. öe. - 1972_PB 107/41

36 már, hogy 4 éves gyermekeket tudományos alapon kell képezni: most már itt tartunk, most már igy beszélnek, hogy most már ez a súlyponti kérdés. Mondom, én laikus létemre, hogy valamit kell csinálni az ele­miknél, meg a középiskoláknál, meg még a főiskoláknál persze ezzel, azzal is kell foglalkozni. De mindebben a kérdésben, még a sz» elemi értelmében vett várofejlesztésben is azért nagyon nagy a fejlődés és az előrehaladás. Itt persze a súlyát a dolognak, aki egy számot néz, tényleg megt tudja állapítani. Igaz, és változatlan, hogy nagy ügy a la­kás, az óvodai férőhely, a közlekedés, amely szerintem máris vetekszik a lakáskérdéssel, és lehet, hogy egy idő múlva ez lesz a nagyobb, és nem is sok idő múlva. Már csak abban az értelemben is, hogy most^ Budapesten a lakásigénylők száma 93.000 körül van, de a közlekedésé tol szenvedők száma lehet hogy 600.000 körül van. Már ez is egy arányt mutet, hogy itt milyen kérdésekről van szó.A. nagy előrehaladás közben most már ott tartunk, hogy lasssn a gépkocsi-tulajdonosok is éppen ugy nyögnek, mint akiknek nincs gépkocsijuk, majdnem olyan ne­hezen k özlekednek, mint mi, akik kárörvendve járunk, de azért nem jó hogy ez igy van. Gépkocsit persze tudunk behozni, azért valahogy csak növekszik a kínálat, de az egyéb feltételeket nem tudjuk abban az arány­ban biztosítani, ahogy - mondjuk - a személygképkocsik számának nö­velésére most már lehetőség van, azokat a feltételeket, amelyek elenged­hetetlenek az autózáshoz, ha csak nem akarjuk, hogy a járdán járnak a kocsik. Éppen csak utalok igy rá, s ugy értem, hogy ezekről beszéljenek a budapesti pártszervezeteink, a politikai munkába is beleértve a boida­pesti pártszervezetet, a politikai felvilágosító munkáját, a termelési mun­káját, s a kulturális és tudományos tevékenységét, amelynek a lényege még akkor is, ha konkrétan a X.Kongresszus határozatainak végrehaj­tásához viszonyítom, szerintem feltótlenül és abszolúte pozitív, minden ismert nehézség és probléma ellenére. Merem állítani, egyszer már em­iitettem ezt a kérdést, hogy ez nagyon széles körű megítélés. Ezt né­pünk maga is tartja, annak ellenére, hog/ nem kiabáljak az utcasarkon, hogy jaj de jó - nem tudom én - az előrehaladás itt vagy ott, de be­csülik, határozottan értékelik és pozitívnak tartjak erőfeszítéseinket, eredményeinket. Látjuk, hogy ugyanilyen az értékelés a szocialista or­szágok részéről is. Általában nyugodtan mondhatom, s nagyon sok nyo­mós ok miatt, hogy nyugat európai kommunista testvérpártok is nagyra értékelik a magyar párt erőfeszítéseit, főleg olyan kérdésekben, amelyek őket közvetlenebbül érintik - szocialista demokrácia és más hasonló dolgok - és a kapitalista nyugat részéről is ezt kell mondani, habár ők is másképp fejezik ki magukat, de tulajdonképpen ők is értékelik az eredményeinket, mert lehet, hogy az eszközöket soha az életben nem fog­ják dicsérni, de magát a tényt tudomást!evettek, hogy a magyar párt, a magyar kommunisták, a magyar munkásosztály megvívta a maga önálló harcát az ellenforradalommal a /^hatalomért. Ezt mint tényt odaírták már a megfelelő oldalra, s e szerint is politizálnak, a propagandájukat is igy folytatják. Ugyanígy tudomásul veszik, és egy saiitát nem találják amibe beleköthetnének. Amásik hatalmas eredmény: a mezőgazdaság szocialista átszervezésé­vel kapcsolatban teljesen széleskörű és e gyértelmü a megítélés a szocialista országok részéről, s a nyugati, még az ellenséges közvéle­mény részéről is, ami ug jelentkezik, hogy már a legellenségesebb USA-adóknál, a Szabad Európánál belső rendelkezések vannak, hogy a tsz-t, mint olyant nem szabad támadni, mert ez nem észszerű, ez őket nem teszi népszerűvé Magyarországon, hanem ezt és ezt kell kö­\ A/

Next

/
Thumbnails
Contents