MSZMP Budapesti Pártbizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.3.) 1968

1968-04-26 82. öe. - 1968_PB 82/76

szükséges, hogy tanulmányaik során elsajátítsanak bizonyos alapvető módszereket, azok gyakorlati alkalmazásának készségét. Ily módon a gyakorlatban — nem sok idő elteltével — képesek hasznosan közreműködni vállalatoknál, más intézményeknél a gazdasági döntések előkészítésében, megalapozásában és a végrehajtás megszervezésében. A jövő közgazdasági főiskolái oktatási céljaként még hangsúlyozottabban kell megjelölni a gyakorlati képzést. Az utóbbi években a felsőfokú közgazdasági oktatási intézményekben konstruktív viták közepette helyes irányban folyik a képzési rendszer korszerűsítése, a tanterv és tananyag kialakítása, illetve továbbfejlesztése. A közgazdászok munkájával szembeni társadalmi igények nem elsősorban a mennyiség, hanem főleg a minőség oldaláról fogalmazódnak meg. A közgazdasági elmélet és módszertani fejlődése élesen veti fel az 5—10 vagy 15 évvel ezelőtt végzettek ismereteinek kiegészítését, szemléletük formálását, módszertani készletük kibővítését. Ez elsősorban az önképzéssel segíthető elő. Fokozatosan növekszik a Közgazdász Továbbképző Tagozat résztvevőinek száma is (1966, 67-es tanévben már 5000 fő tanult itt). Tehát szükség van szervezett formára is. A közgazdász továbbképzés fejlesztésére azonban nemcsak a szakmai lemaradás pótlása miatt van szükség. A vállalatoknak magasan kvalifikált közgazdászok iránti igénye is sürgeti az eddigi továbbképzési rendszer célravezetőbb és eredményesebb formáinak kialakítását. Ennek jól bevált módszere lehet — az orvos, mérnök, jogász továbbképzéshez hasonlóan — a szakdiploma rendszerének bevezetése. A mérnök-közgazdász képzést a közgazdászok és más szakemberek jogosan bírálják. E képzés két egyetemen: a Budapesti Műszaki Egyetemen és a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemen folyik. A Műszaki Egyetem több vezetőjének nézete szerint náluk „gazdasági mérnök" képzés folyik, amely „szakmérnöki" diplomát nyújt. A Közgazdaságtudományi Egyetem tematikája azonban ettől a képzéstől alapvetően nem különbözik, mert nem is különbözhet a közgazdaságtudomány tárgyának egysége miatt, hozzászámítva azt is, hogy az üzemgazdaságtan is szerves része a közgazdaságtudománynak. Ezért mindkét képzés mérnökközgazdász végzettséget nyújt. A gyakorlatban a mérnök-közgazdászok bármelyik egyetemen is szerezték meg diplomájukat, azonos munkakör betöltésére kapják meg a képesítést. Ezt az önmagában is ellentmondásos helyzetet fokozzák azok az általános tapasztalatok, amelyek azt mutatják, hogy a közgazdász képzésre a mérnökök közül többségben azok jelentkeznek, akik a mérnöki munkát nem szívesen végzik, vagy képzettségük ahhoz nem elégséges. Ahogy — helyesen — egy közgazdász nem lehet két év alatt mérnök, úgy a mérnök — ritka kivételtől eltekintve — két év alatt nem sajátíthatja el a közgazdasági ismereteket olyan fokon, hogy közgazdász diplomát mél12 tán kaphasson. A mérnök-közgazdász képzés jelenlegi ellentmondásos gyakorlata részben tükröződése a közgazdaságtudományról és a közgazdászokról alkotott korábbi negatív értékítéletnek. Javasoljuk a mérnök-közgazdász képzés megszüntetésének megfontolását három okból: a) A közgazdasági tevékenység jó ellátására közgazdászokat képezünk. b) A mérnökök számára szükséges közgazdasági ismeretek és készségek elsajátítását a megfelelő fokon a műegyetemi, műszaki főiskolai tanulmányok alatt egységben a szakképzés tartalmával kell biztosítani. c) a mérnökök továbbképzésében is javasoljuk a közgazdaságtudomány oktatási hányadának növelését. 4. A gazdasági mechanizmus néhány kérdése a közgazdászok között. A budapesti közgazdászok döntő többsége egyetért a gazdasági irányítás mai rendszerének fő irányvonalával, alapelveivel. Szorgalmas és lelk^ munkával fáradozik gyakorlati megoldásán. Se^ a reform előkészítő időszakában, sem az irányítás mai rendszerének életbeléptetése óta nem volt tapasztalható nyílt és frontális ellenvélemény. Elsősorban a kutató-közgazdászok között vannak olyanok, akik elméleti fenntartással fogadták a gazdasági reformot, életbeléptetett egyes intézkedéseit. Ezek a teoretikus jellegű ellenvélemények csak részlet- vagy félmegjegyzésekből, a kritikai megjegyzések inkább felvetési módjából, mintsem tartalmából tapinthatók ki. Az elméleti fenntartások két forrásból táplálkoznak: Egyes közgazdászok a korábbi irányítási rendszert alapjában véve jónak tartják, s tulajdonképpen csak kisebb reformot tartottak volna szükségesnek. Az oppozíciónak ez a szárnya nem veszi figyelembe az állandóan fejlődő marxista közgazdaságtudománynak azt a felismerését, hogy a szocialista gazdaság irányításának nem csupán egyetlen felépítése lehetséges, hanem legalább kettő. Az egyik gazdaságirányítási struktúra a teljes mértékben centrálisán irányított gazdaság, ahol tf irányítás közvetlen eszközei uralkodnak. Ezek Jr központi tervek és tervmutatószámokban öltenek testet. A másik az olyan szocialista gazdaság, amelyben a centrális irányítás összekötött a piaci mechanizmussal. Itt már nem a közvetlen irányítási és elosztási módszerek dominálnak, hanem a közvetett szabályozó eszközök. A kétfajta irányítási rendszer alkalmazását a gazdaság fejlettségi foka, zárt vagy nyílt jellege határozza meg. A régi mechanizmus mint folyamat elavult. Nem minden közgazdász számára nyilvánvaló, hogy a régi mechanizmus már visszahúz. A párt helyesen arra az álláspontra helyezkedett, hogy most — amikor gazdasági lehetőségeink kedvezőbbek — kell cselekedni, s nem politikai kényszerhelyzetben. Némelyek szerint viszont a tervezés matematikai módszerei következtében a népgazdasági prog-