MSZMP Budapesti Pártbizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.3.) 1968

1968-04-26 82. öe. - 1968_PB 82/77

ramozás olyan fokra fejlődött, hogy nem a szabályozott piacot kellene erősítenünk, hanem a tervezés „gépesítése" irányában kellene haladnunk. Ez az ellenvetés a gazdasági automatizmusokra épít és figyelmen kívül hagyja a társadalompolitikai tényezőket. A pártnak, a kormánynak kell felismernie, rendszeres és mélyreható társadalmi analízisekkel elemeznie a társadalomban végbemenő folyamatokat, érlelődő ellentmondásokat. A felismerés alapján a közgazdaságtudomány javaslatokat tesz gazdasági intézkedésekre, a döntéseket tudományosan előkészíti. Mindez azonban nem történhet csak „közgazdaságilag". A szocializmus felépítésére irányuló politika az a katalizátor, amely a közgazdasági törekvéseket összehangolja a társadalmi érdekekkel és lehetőségekkel. Ezért e politika feladata, hogy a közgazdasági előkészítés, a lehetőségek sokoldalú mérlegelése után a legmegfelelőbb irányba indítsa és szervezze a helyes gazdasági cselekvést. A budapesti közgazdászok között két oppozíciós irányzat alakult ki. Az ezekhez tartozó közgazdágeok köre eléggé szűk. A fontosabb kérdésekben Meglevő nézeteltérések okát — s részben jellegét is — a következőkben lehet megfogalmazni: aj A reformelőkészítő munkák során — érthetően — a közgazdászok különböző koncepciókat, álláspontokat alakítottak ki. Közülük több ma is él. A reform elfogadott konkrét célkitűzései és a megtett intézkedések ezeknek sokszor ellentmondanak. Az elképzelésekhez való szubjektív ragaszkodást még nem cáfolhatta meg a helyes gyakorlat. b) Több közgazdász szemléletében a szakmacentrikus felfogás oda vezet, hogy a gazdasági élet politikai irányítását csak az alsóbb szinteken tartja elfogadhatónak. Szerintük a tudomány „igazságait" hagyja jóvá a politika, annak megszervezése, végrehajtása legyen kizárólagos feladata. A politika — Lenin szavaival élve — a „gazdaság sűrített kifejezése". Ily módon meghatározó jellegének kétségbevonása a gazdaság fejlődését sem M szolgálhatja. A pártnak a politikai, társadalmi, nemzetközi, katonai és más tényezőket alaposan mérlegelnie kellett, módosítva a „steril" közgazdasági törekvéseket, számolva azzal is. hogy egyes közgazdászoknak „tudományos" aggályai maradnak. Más közgazdászok fenntartásai az 1968. január, 1-én bevezetett gazdasági mechanizmussal szemben nem elvi, hanem alapjában a tudományos elemzés adta variációs lehetőségből fakadnak. Az új gazdasági mechanizmussal kapcsolatos jelenlegi közgazdasági viták tartalma és főbb vonásai: — A vállalati jövedelemelvonás mértéke — egyesek megítélése szerint — túlzott. Nagyon sok vállalat (legalábbis 1968-ban) nem lesz képes a kollektív jövedelem még kétszázalékos emelésére sem. Ugyanis áttételeken keresztül érvényesül az átlagbér ellenőrzés, mivel a nyereségből az átlagbér kétszerese kerül levonásra. — Vitatják a mechanizmus kidolgozás alatt álló — eddig még nem tisztázott — néhány fontos kérdését. Pl. a vállalatok és a vállalatvezetők ellenőrzésének rendszerét, a verseny jogi szabályozásának és más jogszabályoknak közgazdasági alapjait. Sürgős megoldásra vár — véleményünk szerint — az iparágak közötti eszköz-átcsoportosítás. — A kibontakozó mechanizmus jellegének megítélésében is viták folynak. A viták főbb kérdéscsoportjaira egy példa: Mi a perspektívája a vállalati demokrácia fejlődésének? Lehet-e várni a vállalati kollektívától, hogy érdemben kontrollálja a vállalat vezetését a lényegi kérdésekben? E kérdésnek vetülete: a nyereségrészesedés valóban azt szolgálja-e, hogy a munkáskollektíva érdekeltté váljék a vállalati gazdálkodásban, vagy főként nagyobb lehetőséget biztosít a vállalat vezetésének ahhoz, hogy a termelési feladatok végrehajtásának biztosítására erőteljesebb ösztönzőkkel rendelkezzék? — Gyakori jelenség, hogy olyan közgazdászok, akik egyébként helyeslik a régi mechanizmus reformját, ellenvéleményre jutnak, ha saját hivatali pozíciójuk gyengül, vagy csorbát szenved. PL: csaknem valamennyi közgazdász elismeri, hogy a mai mechanizmusnak — az eddigi horizontális vállalati szervezés helyett — általában a vertikális szervezés felel meg. Ugyanakkor az országos vállalatok közgazdászai közül többen a saját vállalatuk horinzontális szervezését akkor is dicsérik, amikor az objektíve nem tartható fenn. — Sokan kérdezik: rendelkezünk-e azokkal a szükséges kapacitásokkal, készletekkel — különösen devizakészletekkel — amelyek ahhoz szükségesek, hogy a vevők közötti verseny az eladók közötti versennyé váljék, s egyben az árszínvonal nagyobb arányú emelkedését elkerüljük. Vagy: lehetséges-e egyáltalán az eladók között megfelelő verseny, az eladók monopóliumának megtörése nélkül a nemzetközi munkamegosztásba való bekapcsolódásuk mai fokán? — Többen azt állítják, hogy a harmadik ötéves terv, s általa meghatározott népgazdasági arányok magukban hordoznak olyan feszültségeket, amelyek megakadályozzák a gazdaságirányítás mai mechanizmusa pozitív oldalainak kibontakozását. A vitatott részletkérdések közül több felvetése indokolt. De ezek alapján még nem minősíthető a gazdaságirányítás mai rendszere. Kétségtelen a megalkotott és a konkrétan bevezetett rendszabályok némelyike vitatható. Mellettük másik alternatívák is lehetségesek. Ezekben a viták szükségességét helyénvalónak tartjuk, a tudományosan és gyakorlatilag esetleg jobban megalapozott javaslatok kidolgozását ösztönözzük. A gazdasági reform koncepciójának másik alternatívája nincs, ezért az azt kétségbevonó álláspontok alapot nélkülöző felfogásnak minősülnek. De a tudományosan igazolt célkitűzés részletkérdéseinek némelyike a gyakorlat során módosulhat. Minden új magá13 ~T*