MSZMP Budapesti Pártbizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.3.) 1963
1963-05-27 42. öe. - 1963_PB 42/51
- 14, A törvény végrehajtásának következő szakaszában a hangsúly az oktatás és nevelés hatásfokának jelentős növelésére tevődik át. üJz méginkább megnöveli az állami és párt szerveknek az oktatő-nevelő tevékenység, a pedagógus munka szinvonalának emelésével szembeni felelősségét és feladatait. A törvényben megfogalmazott követelmények végrehajtása.a pedagógusuk szakmai kulturáltságának jelentős fejlődését igényli. Iskoláink zömében még korántsem alakult ki a pedagógiai egység. A szakmai tudásban, a világnézet, hivatásszeretet és munkaaktivitás tekintetében igen tarka a kép. Mindjobban növekszik azoknak a száma, akik politikai meggyőződésük mellett nemcsak vallják, hanem tevékenységük alapjának is tekintik a szocialista pedagógia célkitűzését és módszereit. Nem kevés azonban azok száma sem, akik a polgári pedagógia talaján állnako A többség tájékozottsága, igényessége általában alacsony szinvonalon áll. Közéjük tartoznak a "tudományellenesek ", elfásult, közönyös "hivatalnok" pedagógusok. B helyzeten szisztematikus nevelőmunkával, a továbbképzés hatásfokának növelésével kell segiteni. A nevelőmunka néhány tartalmi problémája: a./ A nevelő folyamat tervezhetőségének gondolatát a főváros nevelői közvéleménye viszonylag gyorsan elfogadta. Ma már elvir leg - egy-két kivételtől eltekintve - a pedagógusok nem vitatják. A Nevelési Terv bevezetése elé a pedagógusok nagy várakozással tekintenek, azonban figyelmeztetnünk kell, hogy eredmény csak alapos előzetes felkészités után, az alkotó pedagógiai hozzáállással érhető el. b,/ A szocialista szellemű tanuló közösségek kialakítása szükségképpen együttjár a nevelési eljárások továbbfejlődésével: a tanulók aktivitása fokozódásával, az iskola légkörének átalakulásával, a nevelő és tanuló .közötti anberi és pedagógiai viszonynak magasabb szintre emelésével. Már az általános iskolában el kell kezdeni azoknak a szervezési, magatartási készségeknek és szokásoknak kialakítását, amelyekre a társadalmi önigazgatás elvén felépülő kommunista társadalomban szükség lesz. /,z elmúlt években a budapesti nevelők Jelentős része elfogadta és látja a szocialista közösségek létrehozásának szükségességét. Nőtt az úttörő-mozgalom és a KISZ tömegbefolyása, az iskola nevelőmunkájában betöltött szerepe. A továbbhaladást azonban