MSZMP Budapesti Pártbizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.3.) 1963
1963-11-16 45. öe. - 1963_PB 45/27
24- társ: Az előterjesztési anyagot ismertem már, inkább a Méhes elvtársnak az elemzéséhez kivánok hozzászólni. Nekem az a véleményem, hogy ha már az anyag ilyen mélyen belemegy az elemzésbe, akkor a Méhes elvtársnak is mélyebben kellett volna elemeznie. Mire gondolok én itt? Nekünk pontosan az az egyik feladatunk, hogy ebben az uj helyzetben-egy bizonyos történelmi szakasz befejezte után-milyen emberekre támaszkodjunk. Hogyan képezzük magunkat, hogy ebben az uj helyzetben megfeleljünk. A hatalom megszerzése, az ellenforradalom leverése, a már megoldott történelmi feladatokhoz uj feladatokat tűzött elénk, melyek olyan képességeket kivannak tőlünk, hogy sokszor bennünket kommunistákat is részben ismeretlen, uj feladatok elé állit. Ismeretlen feladatok elé azért, mert régebben ott volt példának a Szovjetunió. Sz ma már nincs adva számunkra. Minden egyes országban sajátos módon kell a Pártnak és a kormányzatnak dolgoznia. Két feladat áll előttünk; egyik a párttagság nevelése, hisz saját magunkat is hozzá kell segiteni ahhoz, hogy alkalmasak legyünk ezeknek a feladatoknak a megoldására. Másrészt; most már vannak olyan elvtársak, akik akkor még nem tartoztak ehhez a gárdához, mert fiatalok voltak. Azokhoz a formákhoz, melyek Méhes elvtárs beszámolójában is szerepeltek, vannak olyan elvtársak, akik nem tudnak felzárkózni, ezért valamiféle uj dologra van szükség az elvi ideológiai képzettség terén, főleg azoknak az elvtársaknak, akik nem tudják megérteni történelmi korszakunk jelenlegi formáit. Fejleszteni kell az elvtársainkat, hogy megértsék Pártunk főbb politikai irányvonalát. Az egyéni képzettséget kell fejleszteni ahhoz, hogy az uj körülményeknek megfeleljünk. Az a példa, amit itt a Gáspár elvtárs elmondott még fokozódhat is. El kell, hogy mondjam az elvtársaknak, hogy elég gyakran találkozunk olyan elvtársakkal, akik egészen közel állnak hozzánk és a magatartásuk, nem túlzok, ha azt mondom, hogy szinte érthetetlen. Sgyes elvtár sak még mindig fenntartják maguknak azt a jogot, hogy csak kifogásolnak. A munkásosztály helyzete nemcsak ez. Egyes elvtársak nem tudják megérteni azt, hogy a fejlődés időszakában, ha már nincs rá szükség, akkor vissza kell mennie a munkapad^ához. Ez ellen egyesek kifogásolásokat tesznek. En ezekkel nem tudok egyetérteni.