MSZMP Budapesti Pártbizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.3.) 1963
1963-11-16 45. öe. - 1963_PB 45/28
-25Kelen elvtárs : A partepitéssel kapcsolatban elvtársak; nem olyan módon szólok én ehhez, mint VB. tag, amit kéthetenként úgyis elmondok. Voltak időszakok elvtársak, amikor százakhoz tudtunk fordulni, hogy lépjél be a Pártba, mert munkáddal, egész magatartásoddal a Fart ügyét szolgálod. Ilyen kampányra többé nem lesz szükség a szocializmus épitése során. Hisz lényegében, amiért mi harcoltunk, az létrejött. Az uj nemzedékkel mi akarunk dolgozni, hogy egyesek még nem elég aktivak, az igaz. Hisz saját magunkat is hozzá kell szoktatni, hogy megismerjük az uj nemzedéket és ne felületesen - az öltözködéséről - Ítéljünk meg embereket, hisz nagyon sokszor meggyőződhettünk, hogy ez a fiatal nemzedék akar és tud is dolgozni, ha mi is segítünk nekik. Mondok egy példát; tudományos munkaterületen is vannak nekünk olyan fiataljaink, akik igen jól dolgoznak. Pld. a pszichológia területén ismerek olyan pártonkívüli pszichológust, aki a marxista ideológiát adja ki, mig vannak olyan párttagok tudományos területen, akik sokszor nem ugy dolgoznak, ahogy azt elvárnánk tőlük. Továbbá megeralitek a saját területemről - sajtó terület - egy olyan esetet, hogy van olyan pártonkívüli ujságiró, aki országosan elismert tollú ujságiró. S viszont vannak olyan párttagok - bizonyos pesti kispolgár - aki, ha egy komoly cikkért felelősséget kell vállalnia, nem vállalja azt. Véleményem az, hogy meg keli találnunk azt a helyes utat azokhoz a pártonkivüliekhez, akik becsülettel dolgoznak célkitűzéseink megvalósításáért, s meg kell találnunk az utat az uj, felnövekedett fiatal nemzedékhez is. Megszeretném még említeni azt, hogy itt a Méhes elvtárs a beszámolójában azt mondotta, hogy ne filozofálgassunk. Ezt egy kicsit bővebben kellett volna magyarázni, mert esetleg félreérthető. Bár én biztos vagyok abban, hogy ezt a Méhes elvtárs ugy gondolta, hogy egy-egy feladat elvégzésénél, amikor konkrét feladatok elvégzése előtt állunk, ne filozofálgassunk, hanem dolgozzunk. Itt gondolok én arra, hogy bővebben kellett volna egy kicsit magyarázni a dolgokat, mert egyesek félreértelmezik. A mi Pártunk a marxista filozófia alapján áll, s azért csak filozofáljunk, természetesen én itt nem a rossz értelemben vett filozófálgatásra gondolok, mintahogy biztos vagyok abban, hogy a Méhes elvtárs sem arra gondolt.