MSZMP Budapesti Pártbizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.3.) 1961
1961-12-18 32. öe. - 1961_PB 32/146
- 40 végrehajtó bizottságok elé. Az is előfordul, hogy bár a pártbizottság vagy párt végrehajtó bizottság helyesen és jól összegezi a kerületi ismeretterjesztés, könyv tármunka, vagy közönségszervezés stb. helyzetét és feladatait, de nem gondoskodik arról, hogy a hozott határozatot az alapszervezeti titkárokkal megismertesse és ily módon a végrehajtás elemi feltételét biztositsa. Éppen ezért szükséges hangsúlyoznunk a számszerű fejlődés jelentős eredményei mellett a kulturális munka színvonalának.g yengéjét, az irányitás és ellenőrzés hiányosságát. A Budapesti Pártbizottság irányító és ellenőrző munkájának legnagyobb gyengéje az volt, hogy a legutóbbi időkig nem tudta megteremteni a Fővárosi Tanács és,a fővárosi tömegszervezetek kulturális munkájának összehangoltságát. Tömegszervezeteink kulturális munkájában gyakran egymástól független törekvések gátolták az igazán hatásos, az £ «rők egyesítését szolgáló munkát. Bzt felismervén - a Központi Bizottság Tudományos- és Kulturális Osztályának útmutatása alapján - 1961 nyárán: létrehoztuk a budapesti kulturális munkát koordináló bizottságot , és elkészítettük az 1961/62. évi közös fővárosi népművelési programot. Ez a program megszabja az összes,tömegszervezetek és a tanácsok kulturális feladatait a jelen évadban. Az eddigi tapasztalatok igazolják, : hogy lépésünk helyes volt. Ily módon tartalmában is és a kulturális munkaformákat illetően, is egységes hatás éri a fővárosban dolgozó * "... - * ' " többezer kulturmunkást. Kulturális feladataink - pártunk egész politikájának megvalósítását segítő - megoldása természetesen attól függ, hogy e terület £ munkásai felkészültségükkel, rátermettségükkel eleget tudnak-e tenni megbízatásuknak. Különösen a VII. kongresszus óta tapasztalni tudatosabb törekvést a párt-, állami- és tömegszervezetek részéről, hogy a kulturális területen dolgozóktói szilárdabb ideológiai, politikai és színvonalasabb szakmai felkészültséget követeljenek. A tanácsi apparátusban végrehajtott cserékkel, a továbbtanulás szorgalmazásával elsősorban az iskolai végzettségben mutatkozik előrehaladás. Mégis általános jelenség, hogy a kulturális munkával foglalkozók műveltségi színvonala és hozzáértése sok kívánnivalót hagy maga után. Igaz, hogy a budapesti és kerületi apparátusokban dolgozó függetlenített kultúrmunkások többsége rendelkezik megfelelő iskolai végzettséggel. Az üzemekben és hivatalokban azonban gyakran ugy választják, illetve jelölik.a kulturfelelőst, hogy nem tartják szem előtt a feladat jelentőségét. Kevés az 4t,í