MSZMP Budapesti Pártbizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.3.) 1961

1961-12-18 32. öe. - 1961_PB 32/147

- 41 ­érteimiségi a kultúrmunkások között. A miikedvelő csoportok vezetői kö­zött találhatók a miivészi pályáról eltanácsolt emberek. A ku l turális teriilet kádermunkája jgen gyenge * Sajnos nemigen beszélhetünk tervszerű és tudatos nevelésről. Ezért jelentősebb poszt betöltésekor rendszerint nagy nehézségeink támadnak. Ebből a szempontból' különösen jelentős Sze­repe lehet a Marxista-Leninista Egyetem müvésztagozatának, ahol 431 művész vagy művészettel foglalkozó elvtárs tanul. Helyes volt állami- és pártösztöndijjal szinházrendezői, dramaturgiai, filmművészeti és zenei tagozatokat létrehozpi kellő élettapasztalattal rendelkező káderek szak­irányú képzése végett. A Művelődésügyi Minisztérium kultúrpolitikai isko­lája nem üldotta meg a kultúrmunkások képzését, illetve továbbképzését. Remélhető, hogy az Eötvös Loránd Tudományegyetemen létrehozott nép­művelési szak segit a káderképzés gondján. Az üzemek ét, hivatalok je­lentős részében nagyon gyengék a kulturfelelősök. Sok helyen még nincs becsülete ennek a munkának. Nagyon gyakori a fluktuáció. Mindenképpen fontos feladatunk az irányitás és ellenőrzés munkájának javitása mel­lett, hogy,a budapesti kultúrmunkások szervezett továbbképzéséről gon­doskodjunk. Több kerületi pártbizottság kezdeményezőén,külön-külön fog­lalkozott a kerület kulturmunkásainak továbbképzésével. A Fővárosi Ta­nács Népművelési Osztálya azonban elhanyagolta feladatait e téren. Lé­nyeges változást ebben az évben remélhetünk, miután október 17-én el­kezdődött a fővárosi kultúrmunkások /fűggetlenitett, tiszteletdíjas és társadalmi munkások/ egységes tematika szerinti tanfolyamszerű tovább­, képzése, Flbben fontos szerepe lesz a Fővárosi.Népművelési Tanácsadónak. Irányitó és ellenőrző munkánk hatékonyságát több tényező ne­hezítette, illetve nehezíti. A Szakszervezetek Budapesti Tanácsának megalakulásáig megoldatlan volt a munkások közötti kulturális munkának szakszerű, az egyes rétegek körülményeit figyelembe vevő irányitása. Bár a SZOT Kulturális Osztályával megfelelő kapcsolatunk volt, mégsem tudtuk megoldani, hogy a budapesti szakszervezeti mozgalom kulturális tevékenységét rendszeresen és tervszerűen befolyásoljuk, illetve el­lenőrizzük. A Szakszervezetek Budapesti Tanácsának megalakulása azzal a kézzelfogható eredménnyel járt máris, hogy a közösen kidolgozott budapesti rtépmüvelési program a budapesti szakszervezeti mozgalom kul­turális munkájának programjává is lett. A szakszervezetek munkájában kü­lön kiemelhető, hogy elsősorban a tömegkulturális feladatok ellátására törekszenek /ismeretterjesztés, könyvtár, művészeti öntevékeny mozga­lom, közönségszervezés stb./ A szakszervezeti munka értékes vonása,

Next

/
Thumbnails
Contents