MSZMP Budapesti Pártbizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.3.) 1961

1961-12-18 32. öe. - 1961_PB 32/33

- 53 ­kapcsolatban a műveltség kérdéseiről is, és engedjék meg, hogy egy vo­natkozásban azért itt birálatot vessek fel. Mindkét anyag, amely elsősorban a műveltség elemeit, kérdé­seit veti fel, védekezésre szorul, ás azt mondja az egész reformunkkal összefüggésben, hogy mi nem fogjuk az uj oktatási reformmal, az iskola és az élet kapcsolatának megteremtésével, a politechnikai képzés tömeg­méretű megvalősitásával a humán műveltséget korlátozni, és senki, sem a szülők, sem a pedagógusok ne ijedjenek meg, mert a humán műveltséget rendkivüli módon védeni fogjuk,a jövőben is támogatjuk. Sz ó val defien­zivába vonulunk, és azt magyarázzuk, hogy nem fogjuk bántani és nem korlátozzuk a humán műveltséget. Én el is hiszem, és teljesen egyet­értek azzal, hogy e z nagyon fontos dolog, hogy a humán műveltség to­vábbi fejlesztésére ml a lépéseket megtegyük, de szerintem teljesen lehetetlen dolog az, hogy a jelenlegi helyzetben, amikor a kisebbik veszély az, hogy az emberek elkezdenek túlzottan foglalkozni a művelt­ség olyan oldalaival, mint a természettudományok, vagy a politechni­kai vonatkozású kérdések, a technikai kérdések; a nagyobbik veszély az, hogy megmarad a régi, csak a humán műveltség: az irodalom, a mű­vészet, a képzőművészet, a zene, tánc területére korlátozódd kérdés­csoportokon belül. &s akkor mi ál tálában védekezünk, s minden oldalon azt vetjük csak fel, hogy mi nem akarjuk eltörölni a humán műveltsé­get, amiről természetesen általában sincs szó, de konkrétan sem; azon­ban én a védekezést azért nem tartom jónak, mert nagyon sok szülőben és nagyon sok fiatalban is elsősorban az merül fel, hogy na, lám, meg­magyarázzuk, hogy ezzel lényegében mi a korszerű műveltségnek az álta­lános kifejtését elsősorban csak a humán műveltség területére értjük. Ha megvizsgáljuk azt, hogy jelenleg/milyen nezexek vannak ebben a mű­veltségi vonatkozásban, akkor nagyon érdekes: kivétel nélkül minden fiatalban vagy az abszolút többségében elsősorban ftnnftk a féltése merül fel és annak a féltése, hogy rossz szakember lesz.

Next

/
Thumbnails
Contents