MSZMP Budapesti Pártbizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.3.) 1961

1961-11-28 31. öe. - 1961_PB 31/8

-(•­nulmányozásra. Felmerültképpen Gservenka elvtrsnővel beszéltünk a múltkor erről, ha szóbakerül a XXII. kongresszus, annak a gondo­latai elvtársak és pártonkivüliek körében, nagyon nagy egyetértés­sel találkozunk, de azért olyan harcos kiállást nem tapasztalatik az emberek részéről emellett a vonal mellett, illetve csak szűk kör­ben tapasztalatunk harcos kiállást, verekedés készséget, mint az írószövetségben a revizioniaíHHsta vonal mellett mutatkozó verekedés és az antirákosÁsta szellemben mutatkozott ilyen harci kérdés. Ez a XXII. kongresszussal kapcsolatban nem jelentkezik olyan széles kör­ben sem a munkások, sem az értelmiségiek körében, mint ahogyan kivá­natos lenne. Ezt meg lehet érteni, de nem szabad elfogadni. Meg le­het érteni, mert sok esetben a vyávaság miatt van. Néhány fordulat volt az utóbbi években, ez is benne van. Meg kell értetni az emberek­kel, hogy éppen akkor, amikor ledöntjük a személyi kultusz bálványait, meg kell érteni, az történik, amit ők akarnak, ha nekik ez tetszik álljanak ki és verekedjenek érte. Azzal is tisztában kell lennünk, hogy nálunk balra elhajolni nem volt veszélyes. Nálunk jobbra elhajol­ni volt életveszélyes. Kis példát hoznék ezzel kapcsolatban pártmun­kámból. Tartottam jónéhány előadást a legutóbbi időkig.Két-három eset­ben előfordult, hogy a hallgatóság közül valaki kifogásolta amit mond­tam. Nem szoktam leirni, amit mondok, az élő szónak az ereje sokkal nagyobb. Természetesen az ott történő fogalmazás és az esetleges válass a vita hevében történő fogalmazásban az ember eltúloz dolgokat az igazság érdekében. Előfordult, hogy nem értett velem egyet, akivel vi­tatkoztam. Es előfordult az, hogy feljelentettek egy előadás után, hogy én tévtanokat hirdetek. Véletlenül sem fordult elő az, hogy vala­ki jobbról jelentett volna fel engem, hogy én baloskodtam. Minden eset­ben balról jelentettek fel engem és belekötöttek abba, amit mondtam, hogy én revizionista vagy jobboldali nézetet vallottam. Tisztáztam ma­gam, nem lett semmi bajon. De hozzáteszem, hogy soha semmi baja nem lett. annak sem, aki engem feljelentett. A balosság ilymódon nálunk a gyávaságnak, a politikai közömbösségnek a mentsvára és menedéke lett. Jó lenne, ha mi a gyávaságot kikergetnénk ebből abiztos»e» menedékből, * töfe

Next

/
Thumbnails
Contents